„A nyomás megöli a sportot”

BŐD TITANILLA

Édesapja futballista volt, ön miért választotta a teniszt?

Apám a Bordeaux-ban játszott, és tizenhárom éves koromig én is fociztam. Aztán rájöttem, hogy sokkal jobban érzem magam az egyéni sportágakban, és így lettem teniszező.

Bármilyen komoly meccset is játszik, általában mosolyog a pályán. Honnan ered ez a vidámság?

Ilyen a természetem, laza srác vagyok, semmit sem veszek túl komolyan. A szüleim mindig azt hangsúlyozták nekem, hogy élvezzem, amit csinálok, ne stresszeljek feleslegesen. Ehhez tartom magam. Én is meg akarom nyerni a meccset, de elsősorban jól akarom érezni magam a pályán.

A bolondozás nem megy mégis a játék rovására?

Nem, dehogy, hiszen én is győzni akarok, én is a legjobb akarok lenni. De nem vagyok hajlandó annyi nyomást magamra rakni, mint a többiek. Szerintem ez megöli a sportot. Az a lényeg, hogy úgy akarjunk minél jobb eredményeket elérni, hogy közben mi is jól érezzük magunkat. Legalábbis szerintem így kellene lennie.

Azt mondta, egyéni sportot akart űzni. Hogyan viszonyul a Davis-kupához, a teniszezők csapatversenyéhez?

Imádom. Szeretek társaságban lenni, a focis időkből jól ismerem ezt a légkört is. Szeretném egyszer megnyerni a Davis-kupát, a következő évben ez az egyik fő célunk.

A férfiteniszezők közül kimagaslik „a nagy négyes”, Novak Djokovics, Rafael Nadal, Roger Federer és Andy Murray. Miben kellene még fejlődnie ahhoz, hogy elérje az ő szintjüket?

Ezen a szinten már nem az egyéni képességek közötti különbségek számítanak, hanem a folyamatosan magas színvonalú, kiegyensúlyozott teljesítmény. A legjobbak hétről hétre képesek tornákat nyerni. Egyszer-egyszer mi is legyőzhetjük őket, ha jól időzítünk, akár egy Grand Slam-tornán is. De ez még kevés a világelsőséghez – ahhoz sorozatosan kell jól teljesíteni. Én még mindig hiszem, hogy képes vagyok rá.

Mekkora szerepe van a sikerben az edzőnek? Ön nagyon gyakran váltogatja az edzőit…

Az edző nagyon fontos, és rengeteget segíthet, de meg kell találni azt, akivel az ember tényleg jól megérti magát. Jó példa erre Djokovics és Marián Vajda vagy Andy Murray és Ivan Lendl párosa. Nem egyszerű megtalálni a megfelelő trénert, aki minden tornán ki tudja belőled hozni a maximumot.

A szlovák sajtót öt éve bejárta a hír, hogy Dominika Cibulkovával jár. Akkoriban a pályán is úgy hergelte magát, ahogy Dominika szokta: „Pome!”

Néha még ma is ezt kiáltom a pályán. Dominika tanította meg nekem ezt a szót, rögtön megtetszett, és azóta is használom.