A nonstop evezés világrekordját állították fel a Balti-tengeren

Rügen |

<p>Rekordot állított fel két evezőscsapat: 104 kilométert, a Balti-tengeri Bornholm és Rügen közti távolságot tette meg megállás nélkül 9 óra alatt. Remélik, hogy ezzel bekerülnek a Guinness-rekordok könyvébe.</p>

A dán és a német sziget közti távolságot kielboattal, azaz külső villás versenycsónakkal tette meg a húsz sportoló, akik közt ott volt a világ- és olimpiai bajnok Andreas Dittmer. Az ő meghívására a magyar Vajda Attila olimpiai bajnok kenus is részt vett az 1. Baltic Outrigger Challenge nevű eseményen.    A két hajóban német kajakosok és kenusok ültek, Vajda Dittmerrel evezett egy csónakban, másodikok lettek.    A dániai Bornholm szigetéről, Rönnéből indultak szombat reggel háromnegyed 7-kor. Aznap délután 15:50-kor kikötöttek a Rügen-szigeti Sellinben, hamarabb, mint tervezték - jelentették be a szervezők. Az idő nagyon kedvező volt, gyenge keleti szél fújt.    A világbajnok Dittmer elmondta: eddig senki sem fogott ekkora vállalkozásba. Bár másutt a világban léteznek hosszabb evezőstúrák, azokat szakaszokban teszik meg. Rügen turisztikai központja szerint a világrekordot hivatalosan is megerősítették.    A legmodernebb építésű kielboatokban hat evezős ült, kísérőhajókból két-három élsportoló váltotta egymást: negyven perc lapátolás után húsz perc pihenőidőt kaptak.     "Ez a váltás adta a verseny pikantériáját, hiszen a 16-17 Celsius-fokos vízbe ugorva kellett a cseréket végrehajtani. Elég sokkoló volt!" - olvasható Vajda Attila nyilatkozata a Magyar Kajak-Kenu Szövetség MTI-hez eljuttatott hírlevelében. "Jó érzés volt úgy evezni, hogy nem éheztem el a vízen. Mindössze egyszer, az utolsó váltásnál görcsölt be mindkét kezem, ami nem csoda, hiszen összességében hét órát eveztem" - fűzte hozzá.    "Bár nagyon jó hangulatú verseny volt, azért ez nem az a buli kategória. Tisztességesen fel kell készülni, mert tényleg kemény kihívást jelent a versenyzőknek. Ha Dittmerék jövőre is belevágnak, úgy tervezem, hogy jó pár magyar versenyzőt magammal viszek, igazi presztízscsatákat lehetne vívni a Balti-tengeren" - mondta Vajda Attila.    A 104 kilométeres útra két évig készültek a csapatok. Alig több mint kilenc óra alatt teljesítették a 104 kilométert, amit a komp több mint négy óra alatt tesz meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?