A Nélküledet énekelték a futsalosok

Vidékfejlesztés
Dunaszerdahely |

A Határtalanul Sportbarátság elnevezésű határon átnyúló projekt keretében rendezett nemzetközi futsaltornát a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium a városi sportcsarnokban. 

Színvonalas mérkőzéseket hozott a három magyar és három szlovákiai középiskolás csapat viadala (egy meccs 20 percig tartott), amelyet a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola nyert meg, miután a döntőben 6:1-re legyőzte a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnáziumot. A harmadik helyen a házigazda Sportgimnázium végzett, amely a bronzmeccsen 2:1-re nyert a győri Bercsényi Miklós Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium ellen. „Nagyon jól sikerült a torna, a magyarországi diákok több napot töltöttek nálunk, meglátogatták a világszínvonalú MOL Futballakadémiát, megnézték a sportgimnáziumunk létesítményeit, valamint Pozsony történelmi nevezetességeit, és a bősi vízerőművet. Óriási élmény volt számukra a DAC– Trenčín bajnoki meccs megtekintése, a diákok együtt énekelték a szurkolókkal a Nélküledet” – mondta lapunknak Ollári Attila, a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium igazgatóhelyettese, a torna főszervezője, aki hozzátette, hogy februárban, Veszprémben hasonló viadalra kerül sor, amelyen a Sportgimnázium is rajthoz áll. Ollári Attila arról is tájékoztatott, hogy december 13-án a dunaszerdahelyi sportcsarnok ad otthont a Tóth László-emléktornának, amelyen nyolc csallóközi együttes áll rajthoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?