A meldonium mellett más tiltott szert is találhattak Lévainál

<p>Nem lesz ott a hétvégi olimpiai kvalifikációs viadalon Lévai István honosított szlovákiai birkózó. A meldoniummal megbukott versenyző mintájában állítólag más tiltott szert is találtak. Közben Lengyel Ferenc, a szlovák szövetség elnöke lemondott.</p>

A hétvégi isztambuli olimpiai kvalifikációs verseny az utolsó lehetőség a birkózók számára, hogy ötkarikás kvótát szerezzenek. A korábbi Európa-bajnok, összesen négyszeres Eb-érmes Lévai István azonban nem lesz ott a viadalon.

A Magyarországról honosított, szlovák színekben versenyző Lévai február végén és március elején meldoniummal megbukott a doppingvizsgálaton, de mivel ez a szer csak január 1-jétől szerepel a tiltólistán, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) pedig nem tudta pontosan meghatározni, milyen gyorsan ürül ki a szervezetből, azok a versenyzők, akik szervezetében csak kis mennyiségben volt jelen a meldonium, amnesztiát kaptak.

Múlt hétfői hírek szerint épp ezért a Szlovák Doppingellenes Ügynökség (ADA SR) megszüntette az eljárást Lévaival szemben. Az első információk szerint február 22-én Dániában 1,65 milligramm, tizenkét nappal később Komáromban 0,25 milligramm volt a tiltott szer Lévai szervezetében.

Lengyel Károly, Lévai István edzője lapunknak elmondta, a múlt hét folyamán előbb egy olyan kiegészítő információt kapott, hogy a dániai mintában nem 1,65, hanem 1,69 milligramm volt a meldonium, aztán pedig azt a hírt kapta, hogy valójában 16,9 milligrammról van szó. „Én ezt nem értem, ez kémiai lehetetlenség, ha valóban 16,9 milligramm lett volna a szervezetében, akkor 12 nappal később ez hogyan csökkenhetett 0,25 milligrammra? Állítólag a dániai mintában volt még egy másik tiltott szer is, de hivatalos papírt még nem láttam erről.”

Értesüléseink szerint a rekombináns eritropoietin (rEPO) a másik kérdéses anyag, amelyet a sportolók főleg kitartást igénylő sportokban használnak a teljesítményük fokozására.

Lengyel Károly megjegyezte, védencének sok a rosszakarója, pedig hosszú ideje nem volt Szlovákiában olyan sikeres birkózó, mint István, akinek a doppingügyére az egész szövetség ráfizet, hiszen a támogatást nem a szlovák bajnoki címekre, hanem a nemzetközi eredményekre adja az oktatási minisztérium.

Lévai ügyével kapcsolatban megkerestük Žaneta Csáderovát, az ADA SR elnökét is, aki úgy reagált, mivel eljárás folyik a sportoló ellen, nem adhat bővebb felvilágosítást.

Közben kiderült, lemondott posztjáról Lengyel Ferenc, a Szlovák Birkózó-szövetség elnöke, aki egyébként Lévai edzőjének a testvére. A május 15-i közgyűlésig Miroslav Vojkovič látja el az elnöki feladatokat. „Személyes okok miatt mondtam le. Meg nem nevezett emberek támadták a személyemet. Nem azért csinálom a sportot, hogy valaki gyalázzon. Köszönöm, ebből nem kérek – nyilatkozta Lengyel Ferenc a SITA hírügynökségnek. – Most Lévai István doppingügye rezonál, olyanok kritizálnak, akik csak gyorsvonatból láttak birkózást. Azok bírálnak a leginkább, akik soha nem álltak a szőnyegen. Talán be kellett volna fejeznem az olimpiai ciklust, de… Csinálja az, aki úgy gondolja, jobban meg tudja oldani.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?