A magyar váltó egyik fele sírt, a másik nevetett

<p>Pontszerző helyen végzett a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó 3000 méteren, mégis csak a csapat két tagja tudta önfeledten ünnepelni a 6. helyet.</p><p>A magyar lányok ugyanis utolsó helyen végeztek a</p><p>B-döntőben, és csak az</p><p>A-döntős kínaiak kizárásával léptek előre a pontot érő 6. helyre.</p>

KIKÜLDÖTT

MUNKATÁRSUNKTÓL

A magyar shorttrackes lányok mindent megéltek az elmúlt két hétben. Viszályt, idegességet, kudarcot, csalódást, szomorúságot, megkönnyebbülést, örömöt.

Darázsfészek

Kezdődött minden a váltó elődöntőjével (vagy még jóval azelőtt), amikor kimaradt a csapatból a betegségből lábadozó Kónya Zsófia, s helyére a csapatvezető lánya, az egyszer már visszavonult Darázs Rózsa került (aki nem volt tagja a csapatnak az olimpiai kvalifikáció kiharcolásakor). Hogy mi állt a háttérben, mennyire volt jogos vagy szakmailag megalapozott ez a döntés, nem tudni. Egy biztos, a lányok sokkal elmaradtak a legjobb teljesítményüktől, s esélyük sem volt az A-döntőbe kerülni. „Nem volt rend a fejekben – mondta akkor Heidum Bernadett, aki nem is akart tovább beszélni a kialakult helyzetről. – Én ezzel nem fertőzöm a gondolataimat.” Abban a pillanatban nem sokan fogadtak volna a váltó sikerére, de a B-döntőig még hátra volt egy hét.

B-döntő

Mivel az elődöntőben kizárták a hollandokat, a B-döntőben csak három nemzet, Oroszország, Japán és Magyarország csapott össze. Kónya is teljesen meggyógyult, a csapat vezetése már egy nappal korábban bejelentette, hogy Darázs Rózsa marad ki az együttesből.

A képlet egyszerű volt – ha a lányok csak egy ellenfelet is megelőznek, már pontszerzők.

A döntő álomszerűen indult: Keszler Andrea nagyszerűen rajtolt, a magyarok az élre álltak, és folyamatosan vezettek. Tizenegy körrel a vége előtt ugyan visszacsúsztak a második helyre, de jól tartották a tempót, s várható volt, hogy lesz még előzési kísérletük.

Aztán Keszler Andrea elesett.

Csalódottság

A visszajátszás megmutatta, senki nem akadályozta vagy lökte Keszlert. Egyszerűen megbotlott, ami ebben a sportágban (is) megtörténik. A magyarok utolsók lettek, Keszler és Heidum sírva ment az öltözőbe. Az eséssel minden esély elúszott arra, hogy a magyarok a futamban az első vagy a második helyen végezzenek.

De nem arra, hogy pontot szerezzenek! A rövidpályás gyorskorcsolya ugyanis az a sport, ahol az outsider is olimpiai bajnok lehet, ha mindenki más elesett előtte, s ahol minden futamban benne van a diszkvalifikálás lehetősége.

Juhúúú!

Pontosan ebben bízott Lajtos Szandra és Kónya Zsófia is. A sikertelen B-döntő után ott maradtak a pálya mellett, mert „érezték, hogy lesz valami”. A döntőben a koreaiak értek be az első helyen a kínaiak és a kanadaiak előtt, de amikor a kijelzőn megjelent a hivatalos eredmény, Lajtos és Kónya boldogan ugrott egymás nyakába: a kínaiakat kizárták, Magyarország hatodik!

A két lány örömujjongása messzire hallatszott a Jéghegy Korcsolyapalota folyosóján. „A B-döntő után kicsit elkeseredtünk, de most, hogy mégis pontszerzők vagyunk, nagyon örülünk!” – mondta boldogságtól ragyogó arccal Kónya Zsófia.

„Szerintem megérdemeltük ezt a hatodik helyet – tette hozzá még mindig csapattársnőjét ölelve Lajtos Szandra. – Ennek így kellett lennie.” „Ez a sors keze” – értett vele egyet Kónya Zsófia is, aztán szaladtak is az öltözőbe, hogy megvigasztalják a többieket.

Kisírt szemek

Ez azonban közvetlenül a verseny után nem nagyon sikerült. Keszler Andrea egyáltalán nem akart nyilatkozni. Heidum Bernadett falfehéren, kisírt szemekkel állt az újságírók elé.

„Nyilván pontért jöttünk, de egy korisnak nem mindegy, hogyan éri azt el. Úgy érzem, mintha ma nem is koriztam volna. Ezer méteren kizártak, a váltóban elestünk… Többet nem ünneplem a névnapomat, kitörlöm ezt a napot a naptárból” – mondta még mindig feldúltan és elkeseredetten Heidum.

A váltó azonban az esésig remekül teljesített, s ezt Heidum is kiemelte. „Ez már az a csapat volt, amellyel az Universiádén, az Eb-n és az olimpiai kvalifikációs Vk-n sikeresek voltunk. Uraltuk a futamot, Kecó jól rajtolt, fantasztikusan előzött. Nagyon jól mentünk. Én még sok energiát éreztem magamban, nagyon fáj nekem, hogy nem sikerült befejeznem a váltót, nagyon készültem rá, hogy a finisben mindent megteszek a futamgyőzelemért” – mondta Heidum, aki most még nem tud örülni a hatodik helynek.

Talán néhány nappal később majd másképp látja. Ennél jobb magyar eredmény ezen az olimpián ugyanis már nem lesz. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?