A komáromi röplabdázók egyből elődöntősök

röpi

A férfiröplabda-extraliga alapszakaszának 20., utolsó fordulójában a komáromiak idegenben győzték le 3:2-re a Svidník együttesét, s ezzel a listavezető Myjavával együtt, a tabella második helyéről közvetlenül a bajnokság elődöntőjébe jutottak.

A Svidník elleni első szettet a komáromiak határozottan és jó játékkal kezdték, néhány perc után 7:1-re vezettek. Végig domináltak, minden játékelemben felülmúlták a hazaiakat, akik nem találtak ellenszert a vendégek pontos játékára – 25:16, 0:1. A második játszmában viszont mintha kicserélték volna a csapatokat. A hazaiak végig domináltak, mindjárt az elején elhúztak, a komáromiak egyszer sem vezettek. A Duna-partiak játékában több volt a ki nem kényszerített hiba, és öt szervát is rontottak. A játszmát a hazaiak nyerték 25:16-ra – 1:1.

A harmadik játékrészben a hazaia 4-5 ponttal elhúztak, amit szorgalmasan őriztek a játszma végéig. A Duna-partiak csak egy pontra tudtak feljönni, de a hazaiak megakadályozták az egyenlítést, és a szett 25:22-vel zárult – 2:1.

A negyedik, kulcsfontosságú játszma a komáromiaké volt. Az elején Ogurčákék megint mindent beleadtak, 10:2-re vezettek. A folytatásban a hazaiak már nem tudták megközelíteni a vendégeket, akik fegyelmezetten játszva 25:20-szal egyenlítettek – 2:2.

Az ötödik, utolsó játszma 7:7-ig kiegyenlített volt, de utána már csak a komáromiak vezettek 2-3 ponttal, amelyet meg is őriztek. A szettet 15:12-re nyerték, a meccset pedig 3:2-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?