A komáromi KFC klubelnöke: Teljesítményben nem vagyunk túl messze az élvonaltól

kfc

Dobogós helyen zárta a komáromiak labdarúgócsapata a II. liga őszi szezonját. Baráth Györggyel, a KFC elnökével a játékoskeretről, a tavaszi tervekről és az új stadionról is beszélgettünk.

A komáromi KFC júliusban az ötödik évadját kezdte meg a feljutás után a II. labdarúgó ligában. Hogyan értékeli az eltelt csaknem öt évet?
Azt gondolom, hogy a KFC több mint 120 éves történetében az említett majdnem öt évet a klub történelmi sikereként könyvelhetjük el. Természetesen voltak gondjaink is a feljutás utáni időszakban, de tény, hogy csapatunk ha kis léptekkel is, de fokozatosan fejlődött, és – a koronavírus-járvány miatt nem befejezett 2019/20-as csonka évadon kívül – mindig a felsőházban fejezte be a bajnokságot a tizenhatos mezőnyben. A jelenleg zajló évadban, talán mindenki meglepetésére az őszi szezont dobogós hellyel fejeztük be.

Tehát a csapat most nyújtotta a legjobb őszi teljesítményét. Mi a titka ennek a sikernek?
Igen, ez így van, aminek nagyon örülünk. Sikeresen zártuk az őszt, s most a téli szünetben van időnk elemezni az elért eredményt, és szeretnénk tavasszal is olyan színvonalon játszani, hogy helyezésünket a tabellán megőrizzük. Azt gondolom, hogy az eredmény egy hatékony, közös munka eredménye, mindenki a cél elérése érdekében dolgozott, a szakvezetés, az egyre motiváltabb játékoskeret – amelyben igazi csapatszellem működött –, és nem utolsósorban a szorgalmas háttérmunkát végző teljes személyzet.

Ön szerint mi várható a téli szünet után?
Említettem, hogy a hatékony közös munkát folytatni akarjuk, amit az évad elején elkezdtünk. Azt akarjuk, hogy a csapat együtt maradjon, és érje el azt az eredményt, amire képes. Most el fog maradni a nagy játékoscsere menet közben, ami eddig jelentősen befolyásolta a csapat teljesítményét a tavaszi szezonban az őszihez képest. Biztosítja ezt az a tény is, hogy a vezetőedző feladatát Radványi Miklós két futballévadra vállalta, ami a folytonosság egyik biztosítéka. A felkészülési időszakra – amely 2022. január 6-án kezdődik – a bajnokság tavaszi kezdetéig megvannak a konkrét terveink, amelyeket szeretnénk megvalósítani, s utána a bajnokság tavaszi részében is jól szerepelni. Minimálisan meg akarjuk tartani azt az eredményt, amelyet ősszel elértünk.

Tehát a játékoskeret összetételében különösebb változás nem várható?
Ezzel most egyáltalán nem számolunk. Együtt van egy csapat, a fiúk bizonyítani akarnak. Eléggé bő a játékoskeretünk is. A csapatban egészséges konkurencia van, ami javíthatja a pályára lépő játékosok teljesítőképességét. Radványi Miklós Komáromba érkezése után azt tapasztaljuk, hogy mindig azok vannak a kezdőcsapatban, akik a legjobb formában vannak, tehát mindenki játékban van.

A klubvezetés milyen stratégiai célt, esetleg célokat követ a jövőben?
Azt akarjuk elérni, hogy Komáromban meghonosodjon a minőségi foci, s ezen az úton szeretnénk tovább haladni, és teljesítményben megközelíteni a szlovákiai élvonalat. Ha ez sikerül a jövőben, akkor akár oda is jutni. Hogy teljesítményben nem vagyunk túl messze az élvonaltól, azt az is bizonyítja, hogy a Slovnaft Cupban két élvonalbeli csapaton is túljutottunk.

A jelenlegi vezetőedző Radványi Miklós nagyon elismerően vélekedett a hatékony közös munkáról és a háttérszemélyzet minden tagjáról. Befolyásolja ez a csapat szereplését a bajnokságban?
Vezetőedzőnk a realitás és a szakmaiság embere. Úgy értékeli a munkát és a teljesítményt, amilyen. Nem tesz hozzá, és nem is vesz el belőle. Amióta feljutottunk a II. fociligába 2017-ben, most van egy igazi, természetes összhang a KFC-ben működő összes szereplő között.

Az új sportkomplexum felépítése 2017 óta téma, és ez foglalkoztatja a városban, valamint a régióban élő focirajongókat. Mikorra várható az stadion felújítása és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra létrehozása, esetleg a komplexum üzembe helyezése?
Tudom, hogy Komáromban a focit kedvelő emberek körében ez 2017-től beszédtéma. Egyrészt látják, hogy a II. ligában a vetélytársak jelentős része milyen feltételek között készül a játékra, és sokszor kritikusan vélekednek arról, hogy mi eddig még nem zárkóztunk fel a korral arányos infrastruktúra létrehozásához. Városunkban nagyon sok tényező játszott közre a sportkomplexum létrehozásában. Most azonban azt mondhatom, hogy minden akadály elhárult, készen állunk az építkezés megkezdéséhez. Jelenleg a közbeszerzési folyamat zajlik a munkálatokat a számunkra legelőnyösebben kivitelező vállalat kiválasztásához, amelyet az országos Közbeszerzési Hivatal irányít és felügyel. A pillanatnyi állapot szerint eddig öt vállalat van a hivatalban nyilvántartva a kivitelezés megvalósítására. A kivitelezésre jelentkező vállalatok jegyzékét a Közbeszerzési Hivatal a 2022-es év első negyedéve végén adja át a KFC klubvezetésének. A kivitelező kiválasztása a versenyszabályoknak megfelelően Komáromban dől el, s utána rövid időn belül kezdődhet az építkezés.

A szurkolói háttér minden sportban jelentős szerepet játszik a csapat teljesítményében és eredményében. Komáromban hogyan értékeli a látogatottságot?
Csaknem ötéves tapasztalatunk van a mérkőzések nézettségéről Komáromban is, meg idegenben is. A mi látogatottsági átlagunk felette van a II. fociliga átlagának. Azt gondolom, hogy a látogatottság a teljesítmény és az elért eredmény függvénye. Ha állandósul az élvezetes jó foci, akár meg is duplázódhat a nézőszám. És ha belátható időn belül megépül a korhoz méltó infrastruktúra, vonzó környezettel, meggyőződésem, hogy a szurkolótábor tizenkettedik játékosként lesz jelen a hazai meccseken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?