Bayemi három pontot érő emelése (Fotó: Karol Scholtz)
A komáromi KFC hazai pályán győzte le az egyik bajnokesélyest
A II. labdarúgóliga 22. fordulójában a komáromi lila-fehérek három döntetlen és egy vereség után, jó teljesítménnyel, megérdemelt 2:1-es győzelmet arattak az MFK Banská Bystrica együttese felett. Radványi Miklós vezetőedző szerint végre megtört a jég, a srácok egy emberként küzdöttek minden labdáért, mindenki a teljesítőképessége szintjén játszott, ami meghozta gyümölcsét.
A Duna-partiak az első perctől az utolsóig hatalmas elszántsággal és fegyelmezetten futballoztak. Számolniuk kellett azzal, hogy a bajnokesélyes beszterceiek ellen nem férnek bele a hibák. A vendégek végig céltudatosan, korszerű támadófocit játszottak Komáromban.
Az első félidő első 10 perce a két tizenhatos között zajlott, a támadások nem okoztak veszélyt a kapuk előtt. A kezdeti „ismerkedés” után a hazaiak vezettek egy gyors jobb oldali támadást, melynek végén Horodník Mészáros lábára passzolt, aki az ötös sarkáról egyből a rövid sarokra lőtt, de Hruška kapus és a kapufa együttes erővel mentett. A 19. percben a második gólveszélyes helyzetüket dolgozták ki a komáromiak, Druga egy előreadott labda átvétele után átküzdötte magát a vendégek védelmén, s az alapvonaltól pontosan találta meg a tizenhatosra érkező Horodníkot, aki ígéretes helyzetből a kapu fölé emelt. A 27. percben a vendégek lódultak meg a jobboldalon, Ľupták a tizenhatos sarkáról tekerte be a labdát a másik oldalra érkezőknek, ahol két, a védők által hárított gyors lövés után, harmadszorra Peter Mazan lőtt a bal alsó sarokba – 0:1.
Az első játékrész utolsó negyedórájában is a KFC játékosai voltak aktívabbak, többször veszélyeztették a vendégek kapuját. A 42. percben Mészáros kapott egy pontos labdát a jobb oldalról a tizenhatoson belül, 14 méterről jól célzott, de lövését Hruška kapus bravúrral a léc fölé tolta. Hasonló helyzetet hagyott ki az első félidő utolsó percében Druga is, aki a megsérült Vashkeba helyett beállt Németh Tamás beadását Hruška bravúrja jóvoltából nem tudta a kapuba juttatni. A beszterceiek viszont egyetlen komolyabb gólhelyzetüket kihasználták, így az első félidő 0:1-gyel végződött.
A második félidőben Radványi Miklós vezetőedző pályára küldte Bayemit, aki állandó veszélyt jelentett a vendégek kapujára. A komáromiak az egyenlítés reményében folytatták a kapura veszélyes támadásaikat. Mindjárt a 2. félidő elején Mészáros rázta le magáról a védelem két tagját a jobb oldalon, pontosan ívelt be, de a védők felszabadítottak. Az 50. percben Bayemi jellegzetes szólója után Németh elé gurított, aki tétovázás nélkül lőtt 20 méterről, de jó lövésével Hruškát nem lepte meg.
A második félidő második negyedórájában a vendégek láthatóan el akarták dönteni a mérkőzést, a hazaiak beszorultak térfelükre, de Salátáék hátul állták a sarat, és Bréda kapus is hiba nélkül őrizte a KFC kapuját. A 67. percben távoli hazai szabadrúgáshoz jött fel Saláta Kornél fejelni, a labda a fejére is szállt, de fejese néhány centivel fölé ment. Később Bréda kapusnak volt dolga egy távoli veszélyes besztercei lövéssel.
Közeledett a meccs vége, az idő kezdte szorítani a Duna-partiakat. Több cserére is sor került, Radványi edző pályára küldte a felépült Abrahámot, Pastoreket és Šimkót. Az erősítés jót tett a csapatnak, a hazaiak az utolsó negyedórában gólveszélyesen rohamoztak. Bayemit nehezen tudta tartani a vendégek védelme, kétszer is az ötösig tört be jobbról, de egyszer az oldalhálóba lőtt, a másik esetben Hruška védett. A 77. percben egy pontos passzal Varga Péter került gólhelyzetbe 12 méterre a kaputól, de lövés előtt az egyik hátvéd visszahúzta a lábát, a játékvezető pedig azonnal a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Šurnovský végezte el, Hruška érezte az irányt, bele is ért a labdába, de az róla pördült a gólvonal mögé – 1:1. Az egyenlítés felvillanyozta a vendégeket, minden erejüket bevetve veszélyesen támadtak. Csaknem mindenki a komáromi térfélen volt, amikor a 87. percben egy előre vágott labdára Bayemi csapott le néhány méterrel a felezővonal után. Hruška kapus 20 méterre volt kint a kapuból, az örökmozgó Bayemi lehagyta védőjét, Hruška még nem ért vissza kapujába, s a hazaiak 17-ese a kapus feje felett a hálóba emelt – 2:1. A tavaszi szezonban ez volt a KFC első értékes győzelme.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.