Pozsony. Veletek vagyunk, de ti ellenünk – szólt az egyik transzparens a Petržalka–B. Bystrica meccsen. A ligeti szurkolók ily módon fejezték ki elégedetlenségüket csapatuk szereplése miatt. Weiss edző védencei 450 perce nem tudnak nyerni, s az elmúlt tíz fordulóban mindössze egyszer győztek. De nem csak ez.
A játékosok hibásak?
Pozsony. Veletek vagyunk, de ti ellenünk – szólt az egyik transzparens a Petržalka–B. Bystrica meccsen. A ligeti szurkolók ily módon fejezték ki elégedetlenségüket csapatuk szereplése miatt. Weiss edző védencei 450 perce nem tudnak nyerni, s az elmúlt tíz fordulóban mindössze egyszer győztek. De nem csak ez. Rosszul is játszik a csapat. Az a csapat, amelyiket a szezon elején, egy viszonylag jól sikerült mérkőzés után szinte már bajnokká nyilvánítottak. Talán azért, mert az I. ligás mezőny legtehetősebb klubja – mint minden idénykezdés előtt – azzal erősített, akivel akart. Csak hát kitudódott, rossz az együttes összetétele, hasonló típusú játékosok alkotják, olyanok, akik futni ugyan tudnak, erősek, harcosak, belemenősek, de valahogyan nincsenek jó barátságban a játékkal. Képtelenek komolyabb csapatjátékra, nincs bennük fantázia. Esetükben a futball nehéz fizikai munka, képtelenek felszabadultan focizni, szellemesen, ötletesen. Nyers erővel, kondícióval is elérhetők sikerek, de ha hosszú távon ezt valaki képtelen megtoldani úgynevezett futballművészettel, nincs esélye. Valószínűleg a tréner rájött, ezekkel a játékosokkal nem viheti sokra, ezért hangoztatja: igazolni kell. Csak el ne hibázzák. A mostani labdarúgókat is az edző jóváhagyásával vásárolták, s még nem is olyan régen, a kupameccs után azt hangoztatta, büszke rájuk. Elhitte a francia csapat szakvezetőjének a bókolást, milyen kiváló csapat a Petržalka. Muszáj volt megdicsérni az ellenfelet, hogy nagyobb értéke legyen továbbjutásuknak. Hát hogy van ez akkor? A néhai Hofi erre azt mondaná: a fene se tudja. Csak a játékosok hibásak? (T. V.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.