A Hungaroringen tesztelt az F1-es mezőny

Kimi Räikkönen
Mogyoród |

A Magyar Nagydíjat követően a Forma-1 mezőnye még nem hagyta el az országot, de a versenypályát sem: a Haas istálló kivételével minden csapat a Hungaroringen maradt egy kétnapos teszt erejéig.

 

A legtöbb csapat fiatal tesztpilótáiknak adott lehetőséget, hogy az idei F1-es versenygépekkel körözhessenek, azonban az aktív versenyzők közül is jó néhányan Budapesten maradtak: Kimi Räikkönen a Ferrarival, Daniel Ricciardo a Red Bull-lal, Nico Hülkenberg a Renault-val, Marcus Ericsson a Sauberrel gurult pályára, valamint a két Toro Rosso-pilótát, Brendon Hartley-t és Pierre Gaslyt is láthatták körözni a nézők. A teszt legnagyobb sztárja azonban mégsem közülük került ki, hiszen szerdán a Williams színeiben autóba ült Robert Kubica is, aki miatt közel 1000 lengyel látogatott ki a tesztre, és hatalmas lengyel zászlókkal üdvözölték kedvencüket.

Az istállók egy autóval vettek részt a teszten mindkét nap – kivéve a Toro Rossót, amely egy versenygépet a Pirelli rendelkezésére is bocsátott, náluk a gumik próbálgatásán volt a hangsúly. A nyári szünet előtt a csapatok számára fontos volt, hogy felkészüljenek a szezon második felére, azonban már jövő évi megoldások is előkerültek: a Force India és a Williams a 2019-es első vezetőszárnyakat tesztelte.

„Nem sok újdonságot tettünk fel az autóra, nincs is nagy különbség ahhoz képest, amit a pénteki szabadedzéseken szoktunk csinálni” – nyilatkozta a Ferrari versenyzője, Räikkönen szerdán. „Az időeredményeknek nincs nagy jelentőségük, a teszten nem foglalkozunk ezzel.”

 

Kapcsolódó cikkünk

Habár az időeredmények nem mérvadóak a teszten, az első napon Antonio Giovinazzi volt a leggyorsabb a Ferrari színeiben, míg szerdán a Mercedes fiatal tehetsége, George Russel állított fel új (nem hivatalos) körrekordot 1 perc 15,575 másodperces időeredménnyel. Kedden Hartley és Ricciardo voltak a legszorgalmasabbak, ők 126, illetve 125 kört tettek meg a Hungaroringen, míg szerdán Räikkönen és a Red Bull fiatalja, Jake Dennis volt a legproduktívabb 131-131 körrel.

A tesztet követően a csapatok és versenyzők megkezdték kéthetes nyári szünetüket, amely alatt a gyáraknak is kötelezően be kell zárniuk - a szezon augusztus 24-én, a Belga Nagydíjjal folytatódik majd, ahol tovább zajlik a Lewis Hamilton és Sebastian Vettel közötti világbajnoki harc.

Berta Kitti

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?