A ghánai kapitány szerencséről, a dél-koreaiak szakvezetője igazságtalanságról beszélt

A ghánai kapitány szerencséről, a dél-koreaiak szakvezetője igazságtalanságról beszélt

A ghánai szövetségi kapitány szerencséről, a dél-koreaiak szakvezetője pedig igazságtalanságról beszélt a két csapat hétfői mérkőzése után, melyet az afrikai csapat 3–2-re nyert meg a katari labdarúgó-világbajnokságon.

A ghánaiakat irányító Otto Addo úgy értékelt, hogy nagyon érzelemdús volt az összecsapás a hullámhegyeivel és -völgyeivel.

„A dél-koreaiak nagyon jól játszottak, nagy nyomást helyeztek ránk” – mondta a szakvezető, aki elismerte, hogy bizonyos szakaszokban küszködtek, nem futballoztak elég intenzíven ahhoz, hogy megakadályozzák ellenfelük keresztpasszait.

„Szenvedélyes védekezés párosult jó kapusteljesítménnyel, és a végén kis szerencsénk is volt” – összegzett a 47 éves, német születésű tréner.

Ghána 2–0-s előnnyel vonult az öltözőbe az első játékrészt követően, majd az ázsiaiak egyenlítettek, a győzelmet érő gólt mégis az afrikaiak tudták megszerezni.

„Teljesen igazságtalan eredmény született, még a döntetlen is igazságtalan lenne. Megérdemeltük volna a győzelmet” – hangoztatta Sergio Costa, a dél-koreaiak portugál másodedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, melyen honfitársa, Paulo Bento szövetségi kapitány nem vehetett részt, miután heves tiltakozásáért piros lapot kapott a lefújást követően.

A G csoportban Ghána három, a Koreai Köztársasággal egy ponttal várja a pénteki utolsó fordulót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?