A francia kapitány szerint elérték céljukat

<p>&nbsp;Didier Deschamps francia szövetségi kapitány szerint hiába nem tudták legyőzni az 50. perctől emberhátrányban játszó ecuadoriakat, így is elérték céljukat, veretlenül csoportelsők lettek.</p>

A szakvezető a korábbiakhoz képest hat helyen változtatott kezdőcsapatán, és ugyan nagyrészt mezőnyfölényben voltak, 0-0 lett a vége.    "Nagyon nehéz úgy játszani, hogy az ellenfél remekül megszervezi a védekezését, ráadásul tíz emberrel még jobban visszazárt. Ezzel együtt semmi sem rontja el a képet: csoportelsők lettünk, és ott vagyunk a nyolcaddöntőben" - mondta a kapitány, akinek csapata Nigériával találkozik a következő körben.    Ecuadornak csak győzelemmel lett volna esélye a továbbjutásra, ám az 50. percben egyik legjobbját, Antonio Valenciát kiállították.    Reinaldo Ruedo szövetségi kapitány szerint ez döntő pillanat volt.    "Egy nagyon fontos, rutinos játékosunk vált ki. Ő nagyon sokat jelent a csapatnak, és ettől kezdve szenvedtünk. A játékvezető döntése jogos volt, de nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy emberhátrányban kellett volna támadnunk" - mondta Ruedo.    A lefújás után a kiesett ecuadori játékosok sírva hagyták el a Maracana Stadiont. A csapatuk négy ponttal zárt, a továbbjutó franciák 7, a svájciak pedig 6 pontot szereztek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?