A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálja annak a lehetőségét, hogy idén miképpen díjazhatja a legjobbakat.
A FIFA vizsgálja, hogyan díjazhatná a legjobbakat
A FIFA a koronavírus-járvány miatt májusban úgy döntött, hogy nem rendezi meg a hagyományos év végi gáláját, amelyre szeptember 21-én került volna sor Milánóban.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem osztják ki az Év játékosát illető elismerést, vagy az esztendő legszebb góljáért járó Puskás-díjat – ezt tavaly az akkor még debreceni Zsóri Dániel érdemelte ki.
„Különböző lehetőségeket vizsgálunk, hogy milyen formában tarthatjuk meg a jutalmazást” – nyilatkozott egy FIFA-illetékes a dpa német hírügynökségnek.
Az európai szövetség (UEFA) is azt tervezi, hogy díjazza az év legjobbjait. Az elismeréseket a tervek szerint október 1-jén, Athénban adnák át a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.