A Ferencváros az őszi első, a Kisvárda a második az NB I-ben

Kisvárd-Puskás

Az OTP Bank Liga utolsó 2021-es fordulójában nehezen, de győzött az FTC, a Kisvárda–Puskás Akadémia mérkőzés pedig pontosztozkodással ért véget, így a zöld-fehérek telelnek a tabella élén.

A forduló nyitómérkőzésén a ferencvárosiak a Budapest Honvéd csapatát fogadták. A bajnoki címvédő megbízott edzője, Máté Csaba szélső védői közül csak Cabrajára számíthatott, de végül őt is a kispadon hagyta és négy középhátvéddel vágott neki a meccsnek. A grúz válogatottban többször is balhátvédként szereplő Dvali a bal, Samy Mmaee a jobb oldalon játszott. A két játékos végig idegenen mozgott ezekben a pozíciókban, de nem csak ők, csapattársaik sem tudtak kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A hazai mezőnyfölény ellenére nagy helyzetei nem igazán voltak az FTC-nek, Ryan Mmaee rövidsarokra tartó kapáslövése volt a legnagyobb lehetőség, amelyet Szappanos hárított. A félidő végén volt helyzete a vendégeknek is, Lukic próbálkozásánál Dibusz védett nagyot.

A szünet után Nono és Tokmac szabadrúgása hozott némi izgalmat a fővárási rangadóba, majd a 77. percben az utolsó élvonalbeli mérkőzését vezető Iványi játékvezető büntetőt ítélt a kispestieknek. A döntést végül a videóbíró felülírta, mivel lesről indult a piros-feketék akciója. Magyarországon sok kritika éri a VAR-t és szombaton is láthattuk ennek egyik okát. Öt percbe került ugyanis megítélni a leshelyzetet, amelyet a nemzetközi mérkőzéseken általában sokkal gyorsabban kivizsgálnak.

Ezért is jött hét perc hosszabbítás a meccs végén, amelyben Szánthó Regő vette el a labdát a sokkal előnyösebb helyzetben lévő Klemenztől, majd középre adott, ahol Uzuni megszerezte a győztes gólt.

A lefújást követő interjúk során Máté Csaba azt mondta, hogy aki olvas újságot, vélhetően már tudja, hogy ki lesz a Ferencváros következő edzője. Mikor pedig rákérdeztek, hogy Sztanyiszlav Csercseszov lesz-e a vezetőedző, annyit felelt: „Szerintem igen.” Ennek függvényében úgy tűnik csak idő kérdése, hogy mikor jelenti be az FTC a volt orosz szövetségi kapitány érkezését.

A kispestiek trénere, Horváth Ferenc hozta a formáját és egy nem mindennapi költői kérdést is feltett az értékelése során: „Mit csináljak? Szüljek egy lovat?” A Honvéd vezetőedzője arra utalt, hogy az ősz során számos alkalommal kaptak gólt az utolsó percekben és véleménye szerint szombaton is lett volna lehetőségük kétszer kivágni a labdát, mielőtt megszületett a győztes gól. Ő azonban nem tud többet tenni annak érdekében, hogy játékosai addig koncentráljanak, amíg meg nem hallják a hármas sípszót. „A Ferencváros nem talált az egész meccsen fogást rajtunk. Nem volt különösebb nagy helyzetük” – tette hozzá a szakember.

Arról, hogy melyik csapat telel az NB I élén a vasárnapi Kisvárda–Puskás Akadémia találkozó döntött. A képlet egyszerű volt, ha a várdaiak nyernek, ők az elsők, ha nem, akkor a Fradi marad a tabella élén.

A vendégek a 4. percben egy villámgyors kontratámadás végén vezetést szereztek, majd igyekeztek őrizni előnyüket. A Kisvárda sokkal aktívabb volt ellenfelénél és a 28. percben büntetőből ki is tudott egyenlíteni. A félidő vége előtt szinte a semmiből szép gólt lőtt a felcsúti csapat, de a videóbíró les miatt érvénytelenítette a találatot.

A második játékrészben kiegyenlítettebb volt a játék, a vendégeknek egy, a hazaiaknak két nagyobb helyzete volt. A várdaiaknak végül be kellett érniük a döntetlennel és a tabella második helyével.

A Puskás Akadémia három ponttal lemaradva a Kisvárda mögött a bronzérmes pozíciót foglalja el, de nekik van még egy elmaradt mérkőzésük a Ferencváros ellen. A Puskás köbölkúti edzője, Hornyák Zsolt a mérkőzés lefújása után elmondta, hogy szerettek volna győzni és úgy érzi meg is volt erre a lehetőségük, de nem csalódott, hiszen egy jó ellenfél ellen játszottak. „Megköszönném a csapatomnak a féléves teljesítményt és mindenkinek boldog karácsonyi ünnepeket és új évet kívánok” – zárta Hornyák.

A szombati játéknapon az MTK a paksiakat fogadta, akik ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat és gólgazdag mérkőzést játszottak. A góllövőlistát vezető Ádám Martin duplájának is köszönhetően 4:1-re győzték le fővárosi ellenfelüket.

Székesfehérváron ellenben nem láthattak a nézők ennyi gólt, a hazai csapat 1:0-ra győzött a Mezőkövesd ellen és megerősítette negyedik helyét a tabellán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?