A DAC és a ViOn is a tavalyi formáját keresi

dac

A DAC labdarúgócsapata két nagy pofont is kapott a múlt héten, de ma az aranyosmarótiak elleni hazai bajnokin (17.00) megpróbálja rendezni sorait.

A dunaszerdahelyiek a múlt héten előbb kiestek a Slovnaft Cupból a II. ligás komáromi KFC ellen (0:0, 11-esekkel 4:3), majd vasárnap a kerületi rangadón szenvedtek sima, 3:0-s vereséget a nagyszombati Spartaktól.

„Egy igazán erős csapat meg tudja mutatni, hogy ez csak egyszeri alkalom volt és fel tudunk állni belőle. Az aranyosmarótiak hasonló szituációban vannak, mint mi, nekik is égetően fontos lenne a győzelem. A legfontosabb, hogy a mi tudásunk, a mi játékunk legyen rendben, és akkor nem kell néznünk az ellenfelet. Hazai pályán mindenkit meg kell vernünk, de nem szabad lebecsülni őket. Úgy jönnek ide, hogy nincs veszíteni valójukˮ – mondta Hahn János, a DAC magyar támadója a klub Hazai pályán című műsorában. 

„A nullák fontosak egy kapus számára, így bízom benne, hogy holnap egy újabbal gazdagodhatok – idézi a DAC honlapja Martin Jedlička kapust, akinek az eddigi kilenc forduló alatt csak a Pohronie ellen maradt érintetlen a hálója. – Minden szezon elején ez ismétlődik, valahogy elkerülnek a kapott gól nélküli meccsek, de aztán általában beindulnak a dolgok.ˮ

Az aranyosmarótiak tavaly a klubtörténet legjobb szezonját produkálva bejutottak a felsőházi rájátszásba, és végül az ötödik helyen végeztek a bajnokságban. Idei teljesítményük azonban nekik is csalódást keltő: kilenc forduló alatt mindössze egy mérkőzést tudott megnyerni Ľuboš Benkovský csapata, és hat szerzett pontjával az utolsó előtti helyen áll a tabellán. A legutóbbi fordulóban a ViOn hiába vezetett az újonc liptószentmiklósiak ellen 2:0-ra, végül be kellett érnie az egy ponttal. A rossz forma leginkább a meggyengült keretnek tudható be, hiszen két legeredményesebb tavalyi játékosuk, Balaj (Cracovia) és Hrnčár (Slovan) távozott, Chovan kapus pedig már szintén a pozsonyi címvédőt erősíti. 

A legutóbbi 12 egymás elleni mérkőzésből a ViOn csupán egyet tudott megnyerni, és döntetlent is csak egyszer értek el a csapatok, tehát a közelmúlt mérlege egyértelműen a DAC sikerét vetíti előre. 

A sárga-kékeket komoly sérüléshullám sújtja: Kalmár Zsolt, Brahim Moumou és Andrija Balic hosszabb időre harcképtelenné vált, hozzájuk csatlakozott a múlt héten Sainey Njie és Mateus Brunetti. Dominik Kružliak már a csapattal edz, de játéka kérdéses.

A találkozót a Nova Sport 1 élőben közvetíti, a mérkőzés játékvezetője Ziemba lesz. (lz, dac1904.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?