„A DAC-ban engednek csapatot építeni”

Egy éve a kiesés után egy megtört, szétvert csapatot vett át. Miért döntött úgy, hogy elvállalja a feladatot?

Felhívtam akkor néhány embert, akik a futball körül mozognak, s mindenki azt tanácsolta, mondjak igent. Magam is mindig úgy gondoltam, hogy ha hívnak, akkor visszajövök. A IV. ligából fél év nagyon elég volt (Radványi ezt megelőzően Komáromban edzősködött – a szerk. megj.), le a kalappal azok előtt, akik abban az osztályban dolgoznak. Úgy vettem, ha feljebb megyek, nincs mit vesztenem. Kihívást láttam ebben, meg akartam mutatni, hogy nem felejtettem el edzeni, ha szabad kezet kapok, és megvannak a feltételek, ki tudok építeni egy jó csapatot.

De az elején nem úgy tűnt, hogy megvannak a feltételek.

Amikor idejöttem, tulajdonképpen egy B csapatom volt. Folyamatosan érkeztek a játékosok, amikor a nagyobb nevek nem találtak csapatot maguknak. Velickýt régóta ismerem, tudtam, hogy olyan típusú játékos, mint az unokatestvére, Hílek, s nekem mindenhol szükségem van egy ilyen futballistára, aki nyerő típus és vezéregyéniség, lehet köré csapatot építeni.

Mik voltak az elvárások, amikor átvette a csapatot?

Én nem is akartam a feljutásról beszélni, de a klubelnök azt mondta, ő egy év múlva vissza szeretne kerülni az élvonalba. Megkérdeztem: mivel, hogyan? Azt felelte, nézzek körül a játékospiacon, és akit akarok, idehozzák. De az után az egy év után nem volt egyszerű játékost hozni. Vagy túl drágák voltak, vagy nem akartak Dunaszerdahelyre jönni.

Aztán meg sem kezdődött a bajnokság, s kikapcsolták a stadionban a vizet, villanyt, gázt.

Ez fura dolog volt, mert a játékosok mind úgy tudták, Dunaszerdahely él-hal a fociért. Meglepődtek, hogy edzés előtt még volt víz, utána viszont már nem tudtak zuhanyozni. Tíz perc múlva meg már villany sem volt. Ezt a két dolgot azonban két napon belül orvosolták. A gondok októberben kezdődtek, amikor nem volt fűtés. Két játékosomnak is kisgyereke van, villanykályhával fűtöttek a szobában, folyamatosan kiverte nekik a biztosítékot, egy éjszaka tizenkétszer kellett visszakapcsolniuk. Ez milyen meccs előtti pihenés? Állítom, ha ősszel nyugodt körülmények között dolgozhatunk, akkor nem kapunk ki itthon a Dolný Kubíntól és a Dubnicától, s öt pont előnnyel zártuk volna az őszt. Ez persze nem lett volna reális, mert a tavaszi csapat lényegesen jobb volt.

Tavasszal öttel kevesebb forduló volt, de csak három ponttal szereztek kevesebbet, mint ősszel.

S mivel három fordulóval a bajnokság vége előtt bajnokok lettünk, a végén már kicsit ki is engedett a csapat. Hosszúra nyúlt az ünneplés, nem voltak pihentek a játékosok.

A DAC az egész bajnokság során csak egyszer nyert egy gólnál nagyobb különbséggel, a tavaszi nyitómeccsen 3:0-ra verte a liptószentmiklósiakat. Minek tudható be a sok egygólos győzelem?

Sokan azt mondják, a szerencsének, de ennyiszer szerencse nincs. Szerintem ez a csapat erejét mutatja. A játékosok edzésen is versenyeznek, s ezt a versengést már ott megszokják, megtanulják, megedződnek. Ha két csapat játszott egymás ellen, s mondjuk egy csoki meg egy jeges tea volt a tét, már akkor tapasztaltam, hogy a vesztésre álló csapat sokszor az utolsó percekben fordítani tudott. Több olyan idősebb futballistám volt, akiket a korábbi állomáshelyükön már leírtak, bennük égett a bizonyítási vágy, s jöttek hozzájuk a fiatalok, akik alázattal, nagy odaadással edzettek, éhesek voltak a sikerre. Ebből egy nagyon jó csapat keletkezett. A másik fontos dolog pedig az, hogy a gárda fizikálisan jól fel volt készítve. Az utolsó 15–20 percben az ellenfelet be tudtuk darálni, s utána már jön egy hiba.

Kit tart a csapat legfontosabb tagjának?

A legfontosabb emberem Velický volt. A másik pedig Majerník, aki nyugalmat, biztonságérzetet adott a védelemnek. Jól kiegészítették egymást a fiatal, agresszív Božoňnyal, bár ő még sok hibával játszik, de Majerník mellett kitűnt. Polaček személyében volt egy nagyon jó kapusom, aki fantasztikusan védett. Az is sokat számított, hogy volt konkurenciája, Malec is védeni akart. Mindig hátulról kezdem építeni a csapatot – ha nem kapsz gólt, és rúgsz egyet, már nyersz 1:0-ra. Vagy ha kaptunk is egyet, a játékunkban mindig benne voltak a pontrúgások, amelyekből mindig veszélyesek voltunk.

Miben volt jobb a DAC, mint a Podbrezová?

Mentálisan. A Podbrezová konszolidált, jó csapat, azonnal elhoznék tőlük három játékost, de náluk hiányzott a rutin. Amikor mi a somorjaiakkal játszottunk, a Podbrezová meccsét pedig elhalasztották, azt mondtam a csapatomnak: nyerjük meg a meccset, hadd tudja meg a Podbrezová, mit jelent nyomás alatt játszani. Onnantól fogva nekik mindig be kell hozni azt a ponthátrányt, s nyomás alatt mutatkozik meg, hogy ki milyen futballista. A podbrezováiaknak megremegett a lábuk a bártfaiak meg a dubnicaiak ellen is, míg nálam Velický húsz tizenegyesből huszonötöt berúg. Ezek azok a döntő momentumok, amelyeken a feljutás múlhat.

Meglepte valami a második ligában?

Az edző nagyságát az mutatja, ha egy konkrét ellenfélre meg tudja találni a megfelelő taktikát. Az élvonalban ez könnyebben megy, de a második ligában hogy készülsz fel? Sok csapatnak nem is tudtam olvasni a játékát, mert teljesen esetlegesen fociztak. A Podbrezová ellen volt a legkönynyebb felkészülni, ismertem a játékstílusukat. Még egy csapat volt, amelyik focizni akart, a rimaszombati, rájuk is lehetett készülni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a DAC a II. ligában olyan volt, mint a Slovan az élvonalban. Ellenünk mindenki ötven vagy száz százalékkal jobban játszott. Azért is volt az a sok egygólos győzelem, mert ellenünk mindenki hihetetlenül felszívta magát.

Mi az oka, hogy kint sikeresebbek voltak, mint hazai pályán?

Valamikor itt szurkoltak, most viszont csak azok járnak ki, akik nem buzdítják a csapatot, csak a rosszat látják. Ezt a játékosok is érezték, kint felszabadultabban tudtak játszani. S otthon a bírók sokkal inkább ellenünk fújtak, mint idegenben. Ha kint egált fújtak, az már nekünk elég volt. De otthon, főleg tavasszal, többször csak néztem: mi a ménkű történik itt? A játékosok a nagy médianyomást is érezték. A hazai tudósítók mindenhonnan azt írták, hogy rosszabbak voltunk, megjegyzem, végül majdnem mindig nyertünk... Ezért is alakulhatott ki olyan kép a DAC-ról, hogy szerencsével nyeri a meccseit. De a játékosokat ez csak még jobban összekovácsolta.

A klub körül uralkodó hangulatot hogyan élte meg?

Ez az egy év nagyon jó tapasztalat volt nekem, kiderült, kik azok, akik azelőtt a vállamat veregették, most meg alig akartak szóba állni velem. Amikor visszajöttem, mindenki hülyének tartott. Egy ismerősöm először röhögött rajtam, most, a Dubnica elleni meccs előtt meg már azzal fogadott: „Miki, felkerülünk?” Mondom: „Felkerül-ünk? Már te is? Mert eddig csak hülyének néztél, hogy hova jöttem.” A feljutás után több olyan SMS-t kaptam, amiben drukkerek elnézést kértek, szégyenkeztek a korábbi kijelentéseik miatt. Az emberek belefáradtak már a különféle szóbeszédekbe, ez mese felnőtteknek, már nem hisznek a sok dumának. A fociban nem beszélni kell, hanem tenni. Itt van egy 109 éves klub, amely az utóbbi 30 évben a szlovák futballban mindig jelen volt, s most úgy beszélnek róla, hogy a klub értéke nulla euró.

A klubvezetők a szurkolókkal meg a sajtó képviselőivel nem bánnak éppen barátságosan. Ön hogyan tud velük együttdolgozni?

Profiként próbálom ezt kezelni. Nem járok velük kávézni. Antal Barnabás alelnököt nagyon régóta ismerem, együtt játszottunk az ifiben, az elnököt pedig ritkán látom. A legfontosabb, hogy nekem itt mindig megadatott, hogy ha kinézek egy játékost, akkor idehozzák nekem. Máshol ez nem volt meg. Tudom, hogy a DAC még mindig márkanév. Fel tudnék sorolni öt klubot, ahol hónapok óta nem kapnak a futballisták fizetést. A játékosok maguk is csodálkoznak, hogy miért mindig csak a DAC-ról cikkeznek. Mielőtt múlt héten megjelent az egyik bulvárlapban a cikk, hogy hány egykori játékosnak tartozik a csapat, hárman az említettek közülük jelentkeztek, hogy szívesen visszatérnének Dunaszerdahelyre. Kérdem én: ha itt olyan rossz volt, miért akarnak visszajönni? Tudom, hogy olyan feltételeket sehol nem kaptak, mint a DAC-ban. Nekem is vannak vitáim a klubvezetéssel, de eddig mindig sikerült megtalálnunk a kompromisszumot.

Mit üzenne a szurkolóknak?

Nem szeretek üzengetni. Üzengettek ők nekem, amikor visszajöttem, de most nagyon nagy elégtétel, hogy ott vagyok, ahol vagyok, azzal a csapattal, amelyet már mindenki a süllyesztőben látott. A DAC több mint harminc éve Szlovákia egyik tradicionális klubja, de itt a szurkolók 80 százaléka azt kívánta, nehogy felkerüljünk. Ez bántott. Az én lelkiismeretem tiszta, mindenkinek a szemébe tudok nézni. Ez alatt az egy év alatt megtanultam, hogy kik azok, akikben bízhatok, és kik azok, akik csak akkor barátok, amikor jól megy, de ha segíteni kell, akkor nem tesznek semmit. Tudom az előző klubelnöktől is, hogy ő sem Dunaszerdahelyről szerezte a szponzori pénzeket, hanem az ország más régióiból. Sokan mondták: ha majd nem Sánta lesz az elnök, hozunk pénzt! Aztán már nem Sánta volt az elnök, mégsem hoztak pénzt. Konszenzusra lenne szükség, nem ellenségeskedésre meg új klubra. Sokszor sok helyen elmondtam: Fradi-szurkoló vagyok, és soha nem azt néztem, hogy ki a tulajdonos.

De más klubok tulajdonosai nem vezettetik ki a stadionból a saját szurkolóikat, és nem illetik őket trágár szavakkal. Dunaszerdahelyen azonban gond van a kommunikációval.

Ezt nem vitatom. De ez nem az én gondom. Én mindenkivel kommunikálok, a tulajdonosokkal és a szurkolókkal is. Szerintem is meg kellene beszélni a dolgokat, mert amíg széthúzások lesznek, az senkinek nem jó. Főleg azoknak a szurkolóknak nem, akik nem járnak meccsre.

Azt mondta, ez az egy év megmutatta, ki az, akiben bízhat, és ki az, akiben nem. A klubvezetésben bízhat?

Ha nem bíznék bennük, nem jöttem volna vissza. Három itt töltött év után elmentem, mert máshol is tapasztalatokat akartam szerezni. S rájöttem, hogy Dunaszerdahelyen a dolgok nem működnek annyira rosszul, mint gondoltam. Máshol sem fenékig tejfel az élet, s engem edzőként a DAC-ban mindig engedtek csapatot építeni. Nem mások választják ki helyettem a játékosokat, én úgy rakhatom össze a csapatot, ahogy szeretném. Ehhez bizalom kell.

A Corgoň Ligára milyen csapatot szeretne összerakni? Hányan maradnak a feljutást kiharcoló keretből?

Mindenki maradni szeretne, de így is kell erősíteni. Öt-hat játékost szeretnék hozni, ez elengedhetetlen. Eddig tapasztaltabb játékosokat szólítottam meg, de még szükségem lesz néhány gyors és sokat futó futballistára is. Mindenki, akivel számolok, játszott már a Corgoň Ligában, úgyhogy tényleg erősítések lesznek. Csatárokat keresek, akik tudnak gólt rúgni, mert ott volt a legnagyobb gondunk.

Mi annak az oka, hogy a DAC-ban az utóbbi időben nem termett babér a saját nevelésű játékosoknak?

Vártam ezt a kérdést. Voltak olyan saját nevelésű játékosok, akik már a Corgoň Ligában is kaptak lehetőséget, s a II. ligában mégsem lettek kulcsemberek. Valahol valami hiba történt. Ebben a régióban hiányzik az alázatosság. Nem akarom a rózsahegyieket vagy a dubnicaiakat az egekbe emelni, de mind nagyon nagy alázattal dolgoznak, s előbbre akarnak jutni. Gerát és Gerec nevét fél éve senki nem ismerte, most meg ott vannak az U21-es válogatottban. Ez nekem is jó érzés, hogy valahová eljuttattam őket. A mi saját nevelésű játékosaink viszont mintha megelégedtek volna azzal, hogy játszottak néhány mérkőzést az élvonalban. Egyébként a DAC történetében soha nem a saját nevelésű játékosok domináltak. A Bayern ellen egyetlen saját nevelésű futballista sem volt a pályán, s korábban sem, amikor felkerült a csapat az élvonalba. Mi voltunk az elsők Zsakival (Zsákovics Tibor – a szerk. megj.), akik az ifiből bekerültünk az A-ba. Ez nagyon hosszú folyamat, de nem írok le senkit.