A címvédő nagy falat volt, ezüstérmes a Ferencváros

FTC.Vipers2023

A budapesti MVM Dome-ban 22 ezer néző előtt rendezték meg a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét, amelyben a címvédő norvég Vipers Kristiansand és az idei Magyar Kupa győztese, az FTC-Rail Cargo Hungaria csapott össze.

A bevonulásnál már tomboltak a fradisták, majd miután a főszereplők elfoglalták a pályát, felcsendült a kézilabda Bajnokok Ligája himnusza, amelyet az FTC játékosai összeölelkezve hallgattak. A zöld-fehér tábor ezután rákezdett a magyar Himnuszra is, sajnos a rendezők nem halkították le a zenét, de a nézők elnyomták azt. Majd érkezett a ferencvárosiak zöld-fehér koreográfiája, közte Szucsáncsi Zita óriási képe is feltűnt, a felirat pedig a „18 év hűség” volt, utalva a csapatkapitány elkötelezettségére, akinek ez volt az utolsó mérkőzése a négyes döntő fekete lovának mezében.

A norvég szurkolótábor is kitett magáért, a rózsaszín szektor tombolt, amikor csapatuk a 3. percben már 2:0-ra vezetett. Az első ferencvárosi gól az 5. percben született meg, Klujber Katrin büntetőből volt eredményes. Az előző napi tudósításokban már említett norvég újságíró kollégák ismét videózni kezdtek, mikor több ezren rákezdtek a „Mindent bele!” skandálására, amihez az MVM Dome jelentős része csatlakozott is. Nagyszerű volt a hangulat. A 10. percben 5:1 volt az állás, Anna Vjahireva kétszer, Markéta Jeřábková háromszor talált be a kristiansandiak részéről. A szurkolók részéről a játékvezetőkre is nagy nyomás helyeződött, a bosnyák Tatjana Prastalo és Vesna Balvan aligha vezetett korábban hasonló kulissza előtt.

Emily Bölk percei következtek, kétszer is átlőtte a rózsaszín falat, de a norvégok is betaláltak közben, így nem csökkent a különbség. 8:4-nél cserélt kapust Elek Gábor, a zöld-fehérek vezetőedzője, Bíró Blankát az elődöntőben remekül védő Janurik Kinga váltotta. Egy nappal korábban bejött ez a csere.

A következő Vipers-gól újra döntésre sarkallta Eleket, aki kikérte első idejét a 15. perc végén. Az FTC próbálta megfékezni a norvégok rendkívül gyors játékat. A Vipers ha gólt kapott akkor a középkezdésből, ha jól védekezett akkor az ellentámadásból 2-3 passz után már igyekezett lövőhelyzetbe kerülni. Bölk közben kezdett belelendülni, négy gólnál járt de a játékvezetők szerint védekezésnél fejen találta az ellenfelét, így két percre kiállították 10:7-nél. Helyére érkezett Szöllősi-Zácsik Szandra balátlövőben, mellette Andrea Lekics és Klujber játszott a belső posztokon. A Vipers edzője, Ole Gjekstad 12:9-nél kért időt a 22. percben. Váratlan húzásként Alicia Stolle jött be jobbátlövőbe, Klujber Katrin a jobbszélső pozíciójába húzódott, majd onnan középre kanyarodva próbálta megbontani a Vipers védelmét. Egy ilyen figura végén Szöllősi-Zácsik meglőtte első gólját, ami a felső lécről vágódott a kapuba, 13:11. Másfél perccel az első játékrész vége előtt újra jött a Szöllősi-Zácsik-bomba, ami ismét a felső lécről vágódott a gólvonal mögé. A játékvezetők azonnal jelezték, hogy megnézik a visszajátszást, ami minden kétséget eloszlatott a felől, hogy az imelyi származású átlövő jegyezte a 12. Fradi-gólt. Öt másodperccel a vége előtt, pedig jött az újabb remek átlövés Szöllősi-Zácsiktól, akinek külön szurkolótábora volt a nézőtéren, 14:13-nál jöhetett a szünet.

Az előző két kiírást megnyerő Vipers kapujában a roppant rutinos Katrine Lunde tizenhét lövésből hatot védett ki az első harminc perc során, míg a túloldalon Bíró nulla, Janurik két védéssel állt.

A második félidő elején kis videózás után Tomori Zsuzsanna kapott piros lapot, miután az arcán találta el Vjahirevát. A ferencvárosiak a védelem oszlopa nélkül folytatták, a szurkolótábor viszont hanggal igyekezett pótolni a csapat kulcsemberét, ekkor négy volt a norvégok előnye, két perccel később viszont már 20:14 volt az állás, Elek Gábor időt is kért.

Vasárnap újra 20 022 néző volt a hivatalos nézőszám, így az MVM Dome beállította a szombaton felállított világcsúcsot. A hétvégét megelőzően soha nem voltak még ennyien női kézilabda-mérkőzésen. Mikor megtörtént a bejelentés, már pályán volt a mindössze húsz éves Kukely Anna is az FTC-ben. Alaposan megtört a zöld-fehérek lendülete, Klujber hetesét a padról beszálló Sofie Börjesson hárította, majd a következő támadásnál a visszatérő Lunde fogta a magyar játékos ziccerét. Fáradtnak látszott a hazai csapat, 24:16-nál Elek kikérte második idejét is. Szöllősi-Zácsik járt ekkor három gólnál, Bölk ötnél, a többiek viszont nem tudták átlépni a kétgólos határt. Szükség lett volna még egy-két jó egyéni teljesítményre, hogy szoros legyen az utolsó 17 perc.

A pályán kívül is mindenki igyekezett hozzátenni a magáét, a sérülés miatt csak a lelátón helyetfoglaló FTC-játékosok, Kovacsics Anikó és Béatrice Edwige rendre csatlakoztak a végig szervezetten szurkoló IX. kerületi táborhoz. Lekics hetese bepattant Börjessonról, ötre közelítette meg ellenfelét a budapesti csapat. 27:21-et mutatott az eredményjelző, bő hat perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor időt kért a Vipers. A cseh Jana Knedlikova betartotta az utasításokat és hétre növelte csapata előnyét.

Két és fél perccel a vége előtt hatgólos előnynél a Vipers szakmai stábja lehetőséget adott az addig kevesebbet szereplő játékosoknak is, hogy átéljék a nem mindennnapi hangulatot. A fradisták rákezdtek az „álljatok fel” skandálására, amihez még a győri drukkerek többsége is csatlakozott, pedig a két szurkolótábor nem ápol túl jó kapcsolatot egymással. A végén még flezárkózott az FTC, a végeredmény 28:24 lett.

A Vipers a női kézilabda Bajnokok Ligája történetében a harmadik klub, amely sorozatban harmadik sikerét aratta, míg a Ferencváros egy szép ezüstéremmel lett gazdagabb.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?