A Chelsea újjászületett

<p>Az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb nyolcaddöntő-sorozatán vagyunk túl a Bajnokok Ligájában. A visszavágók során hét gólt rúgott a Barcelona és a Bayern München, világraszóló szenzációt okozott a Lyon kiverésével a ciprusi APOEL, és nehezen felejthető a Milan és az Arsenal párharca is (4:0, 0:3).</p>

A koronát mégis szerda este tette fel az eddig történtekre a Chelsea és a Napoli – a londoniak a hosszabbítás során vívták ki a továbbjutást az olasz meglepetéscsapat ellen.

A nápolyiak a San Paolóban 3:1-re megverték a Chelsea-t, s nyugodtan várhatták a visszavágót. Csakhogy pechjükre Abramovics kapcsolt, és még időben menesztette André Villas-Boast, a kékek portugál edzőjét. A fiatal tréner teljesen elveszítette a fonalat, játékosai pedig hétről hétre zombiként bóklásztak a pályán. Nem vitás: Villas-Boas Chelsea-jét a Napoli akár Londonban is megverhette volna. A szerdai Chelsea azonban már egy egészen más csapat volt. Amióta Roberto Di Matteo ül a csapat kispadján, a Chelsea minden mérkőzését megnyerte. Hogy az olasz menedzsernek a feltámadáshoz mennyi köze van, azon lehet polemizálni, de tény, hogy a Chelsea játékosai hosszú hónapok óta nem haraptak úgy, ahogy a Stamford Bridge-en láttuk tőlük. A „nagy öregek” közül Terry, Essien és Lampard is jól futballozott, Drogba pedig önkívületi állapotban játszott, a pálya minden pontján feltűnt, s nemcsak a kapura volt veszélyes, hanem irányított és szerelt is.

Hallatlanul izgalmas, lüktető, fordulatokkal teli meccs volt. A második félidő elején Terry fejese után már a Chelsea állt továbbjutásra (2:0), de az olaszok hét perc múlva szépítettek egy sistergős Inler-lökettel (2:1). Lampard tizenegyese után (3:1) kialakult a hosszabbítást jelentő eredmény, és Di Matteo, a Chelsea menedzsere utóbb elismerte, hogy ekkor már a tizenegyesekre gondolt. A játékosai azonban nem: a 105. percben Ivanovics vágta a léc alá a labdát, 4:1, továbbjutott a Chelsea.

Az angolok pofonegyszerű taktikát választottak. A Napoli hétvégén 6:3-ra verte a Cagliarit, azon a meccsen azonban nem a hat rúgott, hanem a három bekapott gól volt az érdekes: a vendégek mindegyik találatát beívelés előzte meg. A londoniak tehát leporolták a régi angol sablont, és egymás után ívelgették a kapu elé a labdákat. Bejött.

„A rögzített helyzeteknél nagyon sokat hibáztunk. Hiányzott belőlünk az a tapasztalat, amellyel ezt a mérkőzést hamarabb elintézhettük volna. A csapatunkat nagyon fiatal játékosok alkotják, akik még soha nem játszottak ilyen szinten” – értékelte a meccset Walter Mazzarri, az olaszok edzője. Helyzetértékelése reális, amihez csak annyit fűzhetünk hozzá, a Napoli szenvedélye hiányozni fog a BL-ből.

A Chelsea-nek története során először sikerült kétgólos hátrányból fordítania, és Roberto Di Matteo bizonyára tisztában volt ezzel a statisztikai adattal. „Történelmet írtunk” – foglalta össze tömören a londoni éjszakát.

A másik mérkőzésen a Real Madrid az idegenbeli 1:1 után a Bernabéuban 4:1-re megverte a CSZKA Moszkvát, amely ennek ellenére sem vallott szégyent. A mérkőzés legjobbja a brazil Kaká volt, Cristiano Ronaldo ismét lőtt két gólt, a csatárok közül pedig Higuaín és Benzema is eredményes volt. A Real Madridnak idén tényleg csak egy ellenfele van – a Barcelona.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?