A brit Sebastian Coe lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke

<p>A brit Sebastian Coe-t választották meg szerdán Pekingben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökének négy évre.</p>

Az 1500 és a 800 méteres síkfutás korábbi világrekordere, a kétszeres olimpiai aranyérmes, 58 éves Sebastian Coe 115 szavazatot kapott. Vetélytársára, a rúdugrás 35-szörös világcsúcstartójára, a szintén olimpiai bajnok ukrán Szerhij Bubkára 92-en voksoltak.      Coe elődje, a szenegáli Lamine Diack - aki 16 évig állt a szervezet élén - nehéz örökséget hagy utódjára. A szombaton kezdődő pekingi világbajnokságot megelőző elnökválasztásra ugyanis doppingbotrányok árnyékában került sor: a német ARD és a brit The Sunday Times a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg, és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak.      Coe és Bubka egyaránt reformokat ígért, a doppingellenes harcban mindketten kemény fellépést és zéró toleranciát hirdettek, és egyetértettek abban is, hogy át kell alakítani a versenyrendszert, vissza kell szerezni az atlétika presztízsét.     A frissen megválasztott elnök elmondta: gyermekeinek megszületése után ez élete második legemlékezetesebb pillanata. Hozzátette: mindenkivel szeretne együttműködni.    "Azért harcolok, hogy a sportágamat a lehető legerősebbé tegyük. De soha sem egyedül szeretnék tenni ezért, hanem mindig együtt veletek, a barátaimmal. A ti harcotok az én harcom is" - szólt a közgyűlés tagjaihoz Coe.    A választáson alulmaradt Bubka hangsúlyozta: így is boldog ember, mert szereti az atlétikát.     "Tudom, a sportág egyre növekszik és erősebb lesz. A jövőben is szolgálni fogom. Ez az életem" - fogalmazott Bubka.    A leköszönő Diack annyit jegyzett meg, hogy az "őszülő hajú generáció megtette, amit tudott, most már a fekete hajúak generációja következik." Az IAAF elnökei:1912-1946 Sigfrid Edström (svéd)                      1946-1976 Lord Burghley (brit) 1976-1981 Adriaan Paulen (holland)    1981-1999 Primo Nebiolo (olasz)        1999-2015 Lamine Diack (szenegáli)2015- Sebastian Coe (brit) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?