A Barcelona edzője szerint nem használják korrekten a VAR-t

Quique Setién

A Barcelona trénere, Quique Setién szerint nem használják megfelelően a videobírós rendszert a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

"Vannak dolgok, amelyeket nem tudunk befolyásolni, amik nem tőlünk függnek. Mindenki látta, mi történt az Anoeta Stadionban, és mindenki levonhatja a saját következtetését" - idézte Setiént az AS honlapja azt követően, hogy vasárnap a nagy rivális Real Madrid 2-1-re nyert a Real Sociedad vendégeként úgy, hogy a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a játékvezető több döntését is megkérdőjelezték. A királyi gárda trénere, Zinedine Zidane hangsúlyozta: bosszantja, ha azt hallja, segítik csapatát

"Nem láttam ezeket a szituációkat, de nekem azt mondták, a büntető jogos volt és Benzema gólja is szabályos. Kétes helyzetekről nem mondok véleményt, mert ez a bírók dolga" - szögezte le akkor Zidane, hozzáfűzve: nem kontrollálhatják, amit az emberek mondanak, és a meccseket a pályán nyerik meg.

A Real Sociedad ellen Sergio Ramos szerzett vezetést egy vitatható szabálytalanság után megítélt 11-esből, majd Adnan Januzaj gólját les miatt nem adták meg. A madridiak második találatát - VAR döntés után - Karim Benzema szerezte úgy, hogy az átadást a karja felső részével szelídítette meg.

Setién azt sérelmezte, hogy míg bizonyos szituációkat egyes mérkőzéseken felülvizsgálnak a VAR segítségével, addig más találkozókon hasonló helyzetekkel ezt nem teszik meg, így szerinte nem használják korrekten a technológiát. Hozzáfűzte: a VAR alkalmazása óta eltelt időszakban ez a jelenség nem változott, és véleménye szerint mindig is lesznek vitára okot adó esetek.

"A VAR egy olyan eszköz, amely jobbá tehet minket, de úgy kell használnunk, hogy tisztább képet kapjunk a valóságról" - fogalmazott a katalán csapat edzője.

A Real Madrid mind a három találkozóját megnyerte az újraindulás óta, s most úgy áll azonos ponttal a Barcelonával, hogy az egymás elleni eredményekben jobb katalán riválisánál.

"A hibahatár most számunkra is, számukra is kisebb. A Madrid sem hibázhat. Sok bajnoki cím csak a hajrában dől el, nyolc forduló még hátra van, és a Real Madridra még hasonlóan nehéz találkozók várnak, mint ránk" - fejtette ki Setién, akinek együttese pénteken gól nélküli döntetlent játszott Sevillában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?