85-en indultak, ketten a 170 cm fölött a dunaszerdahelyi magasugróversenyen

magasugrás
Dunaszerdahely |

Kilencvenhat jelentkezőből végül nyolcvanöten indultak az alap- és középiskolások dunaszerdahelyi magasugróversenyén. 

Medgyes Renáta, aki évekkel ezelőtt előbb magasugrásban, majd távolugrásban tartozott az ország legjobbjai közé, és nem egy nemzetközi viadalon is kitűnt, szűkebb pátriájában népszerűsíti az atlétika általa űzött és felkarolt versenyszámát. Karácsonyi gáláján idén immár negyedszer telt meg a városi sportcsarnok három korosztály – fiatalabb diákok, idősebb diákok, ifjúságiak – versenyzőivel a Dunaszerdahelyi járásból.

"Nagyon elégedett vagyok a részvétellel, mert idén többen voltak, mint legutóbb 2017-ben. Megszokott versenyünkön ezúttal is feltűntek ügyes ugrók, kimagasló azonban nem volt köztük” – kommentálta a történteket lapunknak Medgyes Renáta, aki azt is elmondta, hogy indult az inkább távolugrásra szakosodó lánya, Renáta is, aki a bősi Tési Evelin mögött második lett az idősebb diákok lányversenyzői között, de edzésből versenyzett, s az volt számára elsősorban a fontos, hogy lábadozása után térde bírta a versenyterhelést.

Várhatóan a középiskolás fiúk jutottak a legmagasabbra: győzött a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákja, Csörgő Levente a dunaszerdahelyi sportgimnazista, Doktorík Dávid előtt. Mindketten átjutottak a 170 cm-es magasságon. A lányoknál nem középiskolás, hanem az idősebb diákok között induló bősi Tési Evelin érte el a legjobb teljesítményt, 155 centivel. 

Érdekes

IV. KARÁCSONYI MAGASUGRÓVERSENY

Fiatalabb diákok, lányok: 1. Viktória Augustínová 135 cm, 2. Vivien Bubeníková (mindketten Smetana ligeti AI, Dunaszerdahely) 120 cm, 3. Szável Laura (Bősi Amade László Alapiskola) 115 cm; fiúk: 1. Both Alex (Csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola) 140 cm, 2. Dorian Derzsi 135 cm, 3. Adam Michálek (mindketten Ladislava Dúbrava Gimnázium, Dunaszerdahely) 130 cm.
Idősebb diákok, lányok: 1. Tési Evelin (Bősi Amade László Alapiskola) 155 cm, 2. Vodnyanszká Renáta (Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely) 145 cm, 3. Dénes Bianka (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely) 135 cm; fiúk: 1. Szalma Dániel (Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely) 165 cm, 2. Markolt Máté (Csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola) 165 cm, 3. Filip Borovský (Ladislav Dúbrava Gimnázium, Dunaszerdahely) 160 cm
Középiskolások, lányok: 1. Varga Nikoletta (Dunaszerdahelyi Sportgimnázium) 145 cm, 2. Póda Viktória (Dunaszerdahelyi Magángimnázium) 140 cm, 3. Nagy Szilvia (Csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola) 135 cm; fiúk: 1. Csörgő Levente (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely) 170 cm, 2. Doktorik Dávid (Dunaszerdahelyi Sportgimnázium) 170 cm, 3. Tomáš Takáč (Ladislav Dúbrava Gimnázium, Dunaszerdahely) 165 cm

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?