Vodnyánszká első felnőtt bajnoki címe

A felnőttek között 587, a juniorok mezőnyében 571 centivel győzött. Csak a két országos bajnokságon rajtolt?

A szűk és rövidre szabott szezonban máshol nem versenyeztem. 

Azért indult a felnőttek között, hogy 17 évesen végigverje a mezőnyt?

Elsősorban versenyezni szerettem volna. Első lehetőségem hét nappal korábban az Elán-viadalon kínálkozott, csak éppen azon a héten becsípődött a hátam, és jobbnak láttuk kihagyni a versenyt. Inkább pihentem, hogy a felnőtt bajnokságra tipp-topp legyek. Azzal mentem oda, hogy kihozzam magamból a maximumot, és 570–580 cm körüli eredménnyel elégedett lettem volna, mert az idény első versenye mindig fura, hiányzik a versenyláz. Nyerni is szerettem volna, ami hála Istennek sikerült. 

Győztes ugrását a harmadik sorozatban érte el, hat kísérlete közül öt érvényes volt, és az utolsó kettő is megközelítette a legjobb eredményt. Ilyen kiegyensúlyozott teljesítményre számított?

Ahhoz képest, hogy az idénybeli első versenyem volt, szuperül ugráltam. A deszkafogás is majdnem tökéletes volt, a belépésem sem volt fél centinél nagyobb, csak megkarcoltam a gyurmát a deszkán. Kár volt azért az ugrásért, mert megközelítette az 590-et is, de nem baj, majd legközelebb. 

Dunaszerdahelyi gimnazistaként a pandémia idején hol tudott készülni az országos bajnokságokra?

Az iskola is elég furcsa, online óráink vannak, de úgy próbálok tanulni, mint mikor naponta jártunk suliba, mert fontosnak tartom a tanulást is. Nem mondanám, hogy az edzések szörnyűek voltak, ennél sose legyen rosszabb, de ilyen szezont még nem éltem meg, hogy haza kellett jönnöm a tátrai edzőtáborból, mert pandémiás zárlatot vezettek be. Eleinte még edzettünk a fedett pályán, de aztán azt is betiltották, kint kellett gyakorolnunk a természetben, ahol csúszott a fű. Nem szeretek így edzeni, mert sérülésveszélyes. Nagyon oda kellett figyelni. A teljesítmény is más, mintha olyan körülmények lennének, amilyeneket megszoktam. 

Egy héttel később a junior bajnokságot is megnyerte, tizenhetedik bajnoki aranyérmét szerezve. Abban a mezőnyben csak a győzelem volt a fontos?

Elsődleges célom a bajnoki cím megvédése volt. Emellett még nagyobbat akartam ugorni, legalább 590-et, ami kiküldési szint az idei rieti Európa-bajnokságra. Később megtudtam, hogy nem szükséges ebben az évben újra megugorni, elég, ha tavaly teljesítettem. 

Ami tavaly júliusban Tatabányán történt, ahol 606 centis egyéni csúcsot ugrott. Mi hiányzott az idei két fedett pályás bajnokságon ennek a túlszárnyalásához?

Elsősorban a megfelelő felkészülés. Nem úgy edzettünk, ahogy kellett volna, így nem is lehetett olyan a teljesítmény, mint nyáron, amikor szinte vért izzadtam az edzéseken. Most is keményen dolgoztunk, de a minőség nem érte el a kívánt szintet. A technikai felkészülés is hiányzott, keveset ugráltam távolba. Nyáron szinte az egész szezont végigversenyeztem, télen meg csak megszakításokkal gyakorolhattam. Ezt így nem lehet! Nekem a verseny légköre is sokat hozzátesz az eredményhez. Ha jó a közeg, látom, hogy szurkolnak az emberek, meg vannak nézők, akik biztatnak, bátorítanak engem, akkor még jobban beleadok apait-anyait. És az is szerepet játszik, hogy milyen a konkurencia. 

Mostanában csak az edző marad szurkolónak?

Igen, az edzők nézték a versenyt a tribünön, és esetleg egy-két atléta a közelben, akik velem versenyeztek. Ők próbáltak segíteni. Talán tizenöt ember tapsolt, mikor az ugráshoz készültem. Nem keltettek akkora zajt, amivel kellő szintre húzhattam volna fel magamat. Más, ha látom, hogy az emberek jelenlétükkel sugározzák felém az energiát. 

A kialakult koronavírusos helyzetben mit kezd a folytatásban az atlétikával?

Csak reménykedem, hogy minél hamarabb elül a mostani korlátozási hullám, beoltják az atlétákat is, és aztán az állam jobban megengedi, hogy közlekedjünk. A versenyeken meg teszteléssel vehetünk részt, vagy buborékban leszünk előtte. Remélem, megrendezik a korosztályos Eb-t, aminek nagyon örülnék, mert tavaly is elmaradt. Nagy kár megfosztani a sportolókat attól, hogy versenyezzenek, azokat, akik tényleg igyekeznek. Mindennap edzünk, de miért eddzünk, ha nem versenyzünk? Ha nincs verseny, akkor hiába az egész. 

Hogyan lehet együtt élni a vírustól függő atlétikával?

Hazudnék, ha azt mondanám, néha nem voltam alulmotivált. Elgondolkoztam azon, mikor lesz már ennek vége, van-e értelme ezt csinálni, de sose voltam úgy, hogy feladom. Nem vagyok az a típus. Inkább küzdök a végsőkig. Nekem is vannak nehéz napjaim, de minden reggel kellően motiválva próbálok felkelni. Magam elé képzelem az Európa-bajnokságot meg a jövőben következő versenyeket. Azokért edzek.