1.FC: fagypont alatt

Kassa/Pozsony. Százéves a kassai futball, de egy centenáriumi ünnepség alighanem groteszkül hatna: a város két, egykori élcsapata közül a Lokomotíva alárendelt szerepet játszik még a III. ligában is, a kétszeres bajnok 1.FC pedig a másodosztály sereghajtója, s már az is csodának számít majd, ha egyáltalán befejezi a tavaszi idényt.

Zászló még van, csapat már alig – Kassán megszűnhet a profi futballA kassai viszonyokat ismerve meglepő hírt hallhattunk a héten: fizetést kaptak az 1.FC futballistái. Igaz, csak az augusztusi és a szeptemberi bért – ennyit fedezett ugyanis a Zeher, Sapara kettősért kapott összeg. Előbbit a cseh Opava, utóbbit pedig – négy évre – a Ružomberok szerződtette. A klubot irányító Varga fivérek – utánpótlás válogatott játékosról lévén szó – eredetileg nyolcmillió koronát reméltek a csapatkapitány Saparáért, de végül kénytelenek voltak másfélmillióval beérni. Saparát Erik Bogdanovský, a liptóiak menedzsere és Jozef Vukušič edz# csábította Rózsahegyre; Bogdanovský korábban az 1.FC edzője, Vukušič pedig a kassai VSŽ futballistája volt... ĺgy már az sem meglepő, hogy új állomáshelyén Sapara régi ismerősökkel találkozhat, Urban, Žofčák, Školník és Kročko szintén az 1. FC neveltje.

„Viszonylagos csönd van most a klub körül, próbálunk kétfázisos edzőmunkát végezni, de egy ilyen csapattal nehéz lesz eredményt elérni – latolgatta az esélyeket Andrej Daňko edző. – Beňo, Sapara, Zeher távozott, Juhás egy osztrák második ligás csapathoz utazott próbajátékra, Mati pedig a hírek szerint Lettországban folytatja.” S mivel szponzorok továbbra sem jelentkeztek, sem edzőtáborra, sem minőségi erősítésre nem lehet számítani. „Érkeztek ugyan fiatalok a járási bajnokságokból, és velünk edz Miloš Lengyel és Gabriel Majoroš is a DAC-ból, de sok jóra nem lehet számítani. Már az első öt kör után elválik, hogy lesz-e esélyünk a bentmaradásra” – véli Daňko edző.

„A város vezetőségét kellene megkérdezni, hogy mégis hogyan képzelik el a kassai futball jövőjét; mert mi már felkészültünk a legrosszabbra – mondta megkeresésünkre Róbert Varga klubelnök. – A legrosszabb pedig nem az, hogy a csapat kiesik a harmadik ligába, hanem hogy két hónapon belül egyetlen fillér sem marad a klubkasszában, és akkor az 1.FC-nek vége.”

S hogy mindez ne legyen elég, legújabban Vladislav Zvara jelentette be, hogy a Szlovák Labdarúgó Szövetség javaslatára polgári pert indít az 1.FC ellen: a klub egymillió koronát meghaladó összeggel tartozik a középpályásnak. Ettől jóval kevesebb, csupán 220 ezer koronányi tartozást említett Jiří Kobr, a kassaiaktól tavaly távozó kapus a cseh Sport napilapnak adott interjújában. A 31 esztendős hálóőr – aki két éve emlékezetes gólt lőtt a Slovannak – néhány hónapig építkezési segédmunkásként dolgozott, legújabban azonban már a cseh élvonalban szereplő České Budějovice együttesével tárgyal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?