16-16 millió forintot kap Kozmann és Kiss

Budapest |

<p><br />A pekingi olimpián nyújtott teljesítményükért a páros aranyérmeseknek járó 16 millió forintot kapják fejenként az 1000 m-en bronzérmes kenus duó tagjai, Kozmann György és Kiss Tamás - mondta Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.</p>

Az MKKSZ abból a 19 milliós kiegészítő keretből tudja finanszírozni a plusz jutalmat, amelyet a kormány döntése alapján az Önkormányzati Minisztériumtól kap. A két versenyző eredetileg 11,2-11,2 millióra számíthatott volna a harmadik helyért, de mivel Kozmann korábbi társa, Kolonics György július 15-i tragikus halála miatt alig néhány hét felkészüléssel érték el ezt a kiváló eredményt, felemelik az összeget.
Baráth hozzátette: a fennmaradó 9,4 milliót a szövetség saját forrásaiból kiegészíti 15-18 millióval, s ebből a keretből juthat plusz jutalom a Pekingben címét megvédő Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpárosnak, Angyal Zoltán szövetségi kapitánynak, a legsikeresebb edzőnek, valamint 15 olyan szakembernek, aki az utánpótlással foglalkozik. Az összeg felosztásáról az elnök és Schmidt Gábor főtitkár az MKKSZ szakmai vezetésével közösen dönt szerdán. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?