11-esekkel tizenegyedszer BL-győztes a Real

Real

<p>Másodszor rendeztek madridi házidöntőt a Bajnokok Ligájában: ismét a Real lett a győztes, tizenegyedszer.</p>

2014 után ismét a két madridi csapat, a BL-csúcstartó Real és az eddig két veszted döntő abszolváló Atlético találkozott a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében. Két éve a piros-kéke szereztek vezetést az első félidőben, amit aztán a meccs legvégén egyenlített ki a Real.

Ezúttal fordítva indult az összecsapás. A gyengébb ágon a döntőbe jutó Real kezdte aktívan a mérkőzést, a 6. percben ziccerben lábbal védett Oblak, ám 9 perccel később az Atlético szlovén kapusa sem tudott menteni. Kroos beadását Bale csúsztatott meg a tizenhatoson belül, majd Sergio Ramos az ötösön bekaparta. Két éve Ramos fejese mentette meg a Realt a 93. percben, most is ő lőtte a nagyobbik madridi csapat első döntős gólját. A vezető találat után visszavett a Real, átengedte a területet ellenfelének, ám a matracosok nem tudtak komoly gólhelyzetet kialakítani.

A második félidőt erősen kezdte az Atlético. A 47. percben a tizenhatoson belül Torres kapott labdát, ám Pepe szabálytalankodott vele szemben. A megítélt tizenegyest viszont Griezmann nem tudta kihasználni: a felső lécre bombázta, onnan pedig kipattant a labda.

A matracosokat nem ingatta meg a kihagyott tizenegyes, tovább támadtak, az 53. percben egy szöglet után centikkel szállt egy lövés az ötösről mellé. A kapus már verve volt. Az 59.percben egy gyors akció után Saúl lőtt kapásból mellé – szép akció volt. A 70. percben Benzema egy gyors kontra után került egyedül a kapu elé, ám Oblak védte a ziccert.

A meccs színvonala a második félidőben jelentősen esett. A Real ötlettelenül próbálta elcsalni az időt, az Atlético pedig ötlettelenül támadt. Érződött, hogy a tavalyi BL-fináléval ellentétben idén nem a két legerősebb csapat játssza a döntőt. 

A végére felpörgött a mérkőzés. A 78. percben a Real eldönthette volna a meccset: egy helyzet után Oblak már verve volt, ám Bale lövését blokkolták a hátvédek. A 79. percben egy gyors akció után jött az egyenlítés. A jobb oldalon Juanfran kapott indítást, kapásból beadott, a belga Carrasco pedig egyenlített. Torres a 83. percben a rövid sarkon kapott jó labdát, ám mellé lőtt.

A hosszabbítás első felidejében is az Atlético volt aktívabban, veszélyes támadásokat vezetett. Griezmannt Danilo utolsó emberként az utolsó pillanatban szerelte, a francia egy gyors kontra egyedül törhetett volna a kapura. A második félidőt a Real uralta, ám gólt nem tudott lőni, így jöttek a tizenegyesek. 

Ebben a negyedik sorozatig mindenki hibátlan volt, ám akkor Juanfran kapufát lőtt. A következő (ötödik) büntetőt Ronaldo bevágta, így tizenegyesekkel 5:3-ra a fehér balett győzött. Az Atlético harmadik BEK/BL-fináléját vesztette el, ezzel a kupasorozat legpechesebb klubjává vált. Vannak klubok, amely többször vesztettek (Juventus, Benfica), de azok győztek is kétszer-kétszer. 

Összességében a Real egy szerencsés sorozatban ért a dobotó tetejére. A tavaszi kieséses fázisban a leggyengébb ellenfeleket kapta (sorban az AS Romát, a Wolfsburgot és a Manchester Cityt) – míg döntőbeli ellenfele a Barcelonát és a Bayernt verte ki –, a fináléban pedig a büntetőknél is szerencsésnek bizonyult. 

Real Madrid – Atlético Madrid 1-1 (1-0, 1-1), tizenegyesekkel 5-3. 
Góllövők: Ramos (15.), illetve Carrasco (79.). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?