10 fontos tudnivaló Tunéziáról

FELDOLGOZÁSAkad jó és kevésbé kellemes tudnivaló itt, persze a teljesség igénye nélkül. Kedvcsinálónak, vagy éppen elgondolkodtató információnak is felfogható, kinek ahogy tetszik.

FELDOLGOZÁS

Akad jó és kevésbé kellemes tudnivaló itt, persze a teljesség igénye nélkül. Kedvcsinálónak, vagy éppen elgondolkodtató információnak is felfogható, kinek ahogy tetszik. Lássunk tehát néhány apróságot Tunéziáról!

Arab internet

A Tunéziába látogató turisták jó, ha tudják, az országban nincs szabad sajtó. Bár más arab országokhoz képest talán jobb a helyzet, de európai értelemben vett sajtószabadság nem létezik. Bennünket, idegeneket ez legfőképp ott érint, hogy a szokásos angol vagy francia nyelvű napilapok nem találhatók meg a kioszkok polcain. A másik, ami sokak számára ennél is kellemetlenebb, hogy az Internet is erősen cenzúrázott. Ne számítsunk arra, hogy például a CNN.com majd a nyaralásunk alatt is ellát minket a világ és a térség híreivel, a MySpace-en sem fogunk az épp Tunéziában nyaraló világpolgártársainkkal találkozót szervezni, és a fotóinkat sem tölthetjük fel minden fotómegosztó portálra. A magyar nyelvű oldalakkal esetleg nagyobb szerencsénk lehet, de ne nagyon reménykedjünk. A tunéziai „szakemberek” nem korrumpált oldalakat tiltanak ki, inkább ellenőrzött tartalmakat engednek be. Ez nem csak a neten van így. Ha az utcán össze-vissza fényképezni kezdünk, máris gyanakodni kezdenek a helyiek, és akár összetűzésbe is keveredhetünk velük, szóval csak óvatosan a kamerával is!

A nőknek legalább jó

Az arab világ legvidámabb barakkjának legfontosabb vívmánya valószínűleg a nők teljes politikai egyenjogúsága, ami a közéletben, a családon belül is meglepően nagy mértékben teljesül. A nők nemcsak választók és választhatók, hanem a házasságban is egyenrangúak, azaz Tunéziában csak a monogámia megengedett.

A politika tabu

Tunézia politikai berendezkedése sajátos anomáliákkal terhelt. Az ország mindössze a második elnökét fogyasztja az 1700-as évek elejétől 1957-ig uralkodó bégek dinasztiája után. Tunéziában az elnyomó uralkodó politikai elit inkább a demokráciáért harcol, mint ellene. Egyes vélemények szerint a szabad sajtó és a szabad választások nagy eséllyel hoznák a vallási fundamentalizmus hatalomra kerülését. A legutóbbi 1987-es elnöki puccsot is a fundamentalista mozgalmak provokálták ki, amikor is a már idős és tehetetlen elnököt saját belügyminisztere nyugdíjazta. Az ország pontos politikai viszonyait tehát szinte lehetetlen feltérképezni, ugyanis a politika tulajdonképp tabu téma mindenhol. Ezt turistaként is érdemes tiszteletben tartani. Ne firtassuk, ami nem ránk tartozik, még akkor sem, ha esetleg van értelmes véleményünk a témában.

Tunézia jóárasítva

Tunézia viszonylag olcsó ország, annak ellenére is, hogy az életszínvonal eléri az Európai Unió legszegényebb országainak értékeit. Háromcsillagos szállodában egy egész hetet nyaralhatunk 12-15 ezer koronáért (400-500 euró), de ötcsillagos luxushotelt is kifoghatunk 15 ezer korona alatt (500 euró) ugyanennyi időre. Nem csak a szállás, de szinte bármilyen szolgáltatás és az élelmiszer is nagyon olcsó.

Homokos strandok

Jó tudni, hogy a tunéziai tengerpartok a világ legjobb strandjai közé tartoznak. Szinte mindenhol homokos a part és lassan mélyülő a tenger. Ideális pihenésre, strandolásra, kikapcsolódásra, gyermekes családok számára tökéletes. Ne számítsunk azonban érintetlen természeti környezetre, se vad trópusi paradicsomra, olyat nem találni a tunéziai partokon.

Arab és francia

Az ország hivatalos nyelve az arab, aminek alap szintű megtanulásával rengeteg kapu nyílik meg az egyébként is igen kedves és vendégszerető országban. A kereskedelemben a francia is teljesen elterjedt nyelv, de a turistaközpontokban természetesen angolul is megértethetjük magunkat.

Közlekedés: nem is rossz

Tunéziában a turizmusnak köszönhetően több mint harminc repülőtér van, aminek tekintélyes része nemzetközi járatokat is fogad. A belföldi közlekedés kevésbé jól megoldott. A vasút jelentős része keskenynyomtávú és inkább hasonlít egy távolsági villamosra, mint valódi vasútra. A közúthálózat viszonylag jól kiépített, a nagyobb városok között autópálya is épült, de százalékos arányban még igen sok a földutak aránya is.

Sivatagban vagyunk...

Északról délre haladva jelentősen csökken az éves csapadék mennyisége. Míg a tengerpartok közelében viszonylag erős a vegetáció, az ország területének nagyobbik részét félsivatag vagy homoksivatag borítja. Vannak területek, ahol évek óta nem hullot csapadék. Érdemes felfedezni a berber kisebbség lakta ősi Szahara világát, ahol antik városok romjaira is rácsodálkozhatunk.

Időjárásról amúgy

Tunézia északi részeinek mediterrán klímája tulajdonképp az év teljes egészében kellemes. A nyár száraz és napos, de a tenger közelségének hála elviselhető a hőség. A tél ugyan csapadékosabb, de a kellemes 20 fok körüli hőmérséklet kiváló lehet városnézésre, kirándulásra vagy az egyre terebélyesedő golfturizmusra. Sivatagi túrákra, az oázisok látogatására pedig éppen az októbertől áprilisig tartó alacsonyabb hőmérsékletű időszak az ideális, hiszen csapadékra a sivatagban ilyenkor sem kell számítani.

Mert enni kell

A nemzeti étel a párolt búzadara paradicsomos mártással, azaz a kuszkusz, amit más zöldségekkel, valamint báránnyal, csirkével vagy esetleg hallal tálalnak fel. A tengeri élőlények aránya igen magas a tunéziai konyhában, hiszen a halászat az egyik legfontosabb iparág az országban. Kedvelt előétel a mindenfélével, de leginkább darált hússal vagy tonhallal töltött leveles tésztából készült brik. Az édességekkel érdemes vigyázni, mert hihetetlenül édesek a magyar ízlésnek. Általában mézből, datolyapüréből, mogyoróból és mandulából készülnek. Nagyon híresek a marcipánnal töltött édességek is, ezeket érdemes mindenképpen megkóstolni. Persze csak mértékkel! (t, l)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?