Rossz és rosszabb között

Szeptember végére az agrárvezetők és a szakemberek számára már körvonalazódnak az év végén várható gazdasági eredmények. Az már most nyilvánvaló, hogy agrárszférában (még) működő vállalkozások fennmaradása komoly veszélybe került. Aki csak egy kicsit is belelát a dolgok menetébe, az előtt teljesen világossá vált, hogy már nem a szakadék előtt áll az ágazat, hanem zuhan lefelé. Ma már szinte értelmetlennek tűnik azzal foglalkozni, hogy miért is került válságba a mezőgazdasági termelés Szlovákiában, hiszen sokak számára a helyzet amúgy is kilátástalanná vált.

Negyedik éve sújtja az aszály az országot, negyedik éve szenvedi el ennek minden következményét elsősorban a agrárágazat. S annak ellenére, hogy a 2003-as szárazság bizonyítottan óriási károkat okozott, mégse sikerült kellő orvoslást találni a károk enyhítésére. Miközben az agrárolló még jobban kinyílt, ugyanakkor az illetékesek nem hoztak enyhítő intézkedéseket a károk mérséklésére. A jelenlegi helyzetben legalább olyan mértékű támogatásra lenne szükség, hogy a vállalkozások talpon maradhassanak. Tudni kell, hogy a vállalkozások az aszályos években teljesen felemésztették a tartalékaikat, ezért most már az alapvagyonhoz kell nyúlniuk, ami sokak számára a vég kezdetét jelentheti.

Felmerülnek a kérdések: vajon miért a mezőgazdaságban a legalacsonyabbak a bérek? Európa más országaihoz viszonyítva miért kell Szlovákiában a legalacsonyabb áron értékesíteni csaknem minden agrárterméket? Miért olyan drágák az agrárszférába belépő áruk? Miért fizet jóval több adót és egyéb elvonásokat ezekben a válságos időkben a mezőgazdaság, miközben a támogatások mértéke elmarad a környező országokhoz képest? Miért gátolják az agrártermékek kivitelét adminisztratív intézkedésekkel, miközben szabadon importálható a legtöbb agrártermék és élelmiszer, akár dömpingárakon és -mennyiségben is? Miért nem működik nálunk a piacszabályozási rendszer, miközben az EU-ban szigorúan szabályozzák az agrárpiacot? Miért nem jut a támogatás az unió által jóváhagyott 55 %-os szinten?

A történelemből ismert, hogy régen is voltak válságos időszakok, mikor a gazdák vagy könyörgőre fogták a dolgot, vagy fellázadtak, tiltakoztak, esetleg személyesen is áldozatot hoztak jogaik érvényesítése érdekében. Ma nálunk a gazdák már nem lázadnak, nem tüntetnek, jámbor birka módjára hagyják magukat (félre)vezetni és ballagnak egyesével a vágóhídra. Az érdekvédelmi szervezetek tárgyalások útján nem tudták elérni céljaikat. Csalódottság vett rajtuk erőt. Elvesztették önbizalmukat úgy, hogy már arra sem képesek, hogy érdekeiket az erő demonstrálásával érvényesítsék. Hol történt hiba? Mit kell még kibírnia a szlovákiai agrárvállalkozónak? Csak azért kapta vissza a gazda ősei földjét, hogy azt ismét elveszítse?

Nem olyan régen arról szavaztunk, hogy akarunk-e az EU tagjai lenni. Akkor e cél érdekében az agrárérdekeket képviselő szervezetek - bízva a kormány ígéreteiben - követeléseinknek nem adtak nagyobb hangot, tekintettel a referendum fontosságára. A szomszédos országok mezőgazdászai viszont kivonultak az utcákra, és minden jel arra vall, hogy elérték céljaikat. Nálunk viszont alamizsnát készülnek osztani a gazdák között azért, mert betartották az egyességet. Ki érti ezt?

Sajnos, ismert az álláspont: „jelenleg nincs több pénz a mezőgazdászok számára”. Azt hiszem ebben a fázisban már fölösleges érvelni az mellett, hogy miért kellene, hogy legyen. Az aszály és a kedvezőtlen gazdasági helyzet koldusbotra juttatta az ágazatot. Most már csak abban bízhatnak a gazdák, hogy az állam a jövő évi költségvetésében nem fog olyan adóterheket kiróni, mint amikor minden rendben volt! Olyan mértékű adókedvezményeket kellene törvényerőre emelni, amellyekkel utólag kártalanítani lehetne a gazdákat, és egyben meg lehetne teremteni az esélyegyenlőséget az EU csatlakozás idejéig.

Itt az október. Eljött újra a vetés ideje. Tervezni kell a jövőt, olyan helyzetben, amikor ismételten a rossz és a rosszabb döntések között kell választani. A földműves nem tehet mást, - mint mindig – most is elvetheti a kenyérnekvalót, és bízhat a „szebb jövőben”, az aszálykárok utólagos rendezésében, és főleg abban, hogy jövőre már EU tagként arathat. Ha túléli, talán majd rendezni tudja felhalmozott adósságait is.