A Kazahsztánnal határos oroszországi Orenburg régiót az eddig ott feljegyzett legsúlyosabb árvíz sújtja. Az hatóságok arra számítanak, hogy az árhullám a péntek és a szombat folyamán tetőzik majd.
Soha nem látott árvíz Oroszországban – Többezrek életét teszi tönkre a katasztrófa
További 800 ház elárasztására számítanak, ami 2300 embert érintene a dél-oroszországi régióban – jelentette a TASS orosz hírügynökség a helyi tisztviselőkre hivatkozva. Az régióban a víz már nagyjából 12 ezer házat és 15 ezer telket öntött el.
A félmillió lakosú régió fővárosában, Orenburgban az Urál folyó vízszintje péntek reggel 11,1 méter volt, csaknem két méterrel a kritikus határérték felett. A szakértők arra számítanak, hogy a szint további fél méterrel emelkedik majd.
A korábbi rekordot 1942-ben mérték, amikor 9,4 méteren állt – mondta Denis Pasler regionális kormányzó csütörtökön a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel készített videóinterjúban.
Oroszország más, Kazahsztánnal határos területein, valamint magában Kazahsztánban is kiterjedt áradások vannak. A szokatlanul nagy tavaszi árvizeket a hatalmas hótömegek olvadása és a heves esőzések kombinációja váltotta ki. A folyókon lévő jégtakarók gyakran akadályozzák a víz szabad áramlását, ráadásul az Urál folyón Orszk város közelében átszakadt egy gát is.
A média szerint az érintett területek lakói arról panaszkodnak, hogy a hatóságok rosszul kezelik a válságot. Putyin meghallgatta az érintett területek kormányzóit, és elrendelte, hogy a helyzet javulása után minden álljon készen az azonnali helyreállításra.
(cas.sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.