Legyél te is egy győztes csapat tagja, és felvételizz a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre!

egyetem

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem folyamatosan fejlődő kampusszal, megújuló, népszerű és remek elhelyezkedési mutatókkal rendelkező képzésekkel várja az érdeklődőket. A közel százéves intézmény továbbra is Európa egyik meghatározó sporttudományos képzési központja kíván maradni. Erről és a még mindig TF-nek nevezett egyetem fontosabb témáiról a rektorral, a korábbi válogatott kosárlabdázó és szövetségi kapitány, prof. dr. Sterbenz Tamással beszélgettünk. 

Sterbenz Tamás: A magyar sportban szinte nincs olyan eredmény, amely mögött ne lenne valamilyen TF-es tudás

egyetem

Miért lehet hasznos egy határon túli magyar fiatal számára a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanulni?

Legfőképpen azért, mert olyan sporttudományos képzésben részesülhet, amely a határon túl is igen elismert. A TF hírneve szerintem sok helyre eljutott, nem véletlenül. A magyar sportban szinte nincs olyan eredmény, amely mögött ne lenne valamilyen TF-es tudás. Hagyományos szakjaink, így a testnevelőtanár-képzés is, most újulnak meg, tehát egy olyan tanárgeneráció kerül ki tőlünk, amelynek tagjai bármelyik iskolába kerülve meghatározó szerepet tölthetnek be a fiatalok fejlődése szempontjából.

Nemcsak az oktatás, az infrastruktúra is megújul az egyetemen. Tavaly nyáron az atlétikai világbajnokság hivatalos edzőhelyszíne volt az új Dr. Koltai Jenő Sportközpont. A modern létesítmény milyen változásokat hozott az oktatásban?

Az új létesítménynek köszönhetően gyakorlatilag minden szárazföldi sportágat tudunk világszinten és remek körülmények között oktatni. Atlétikai pályánk a vb-résztvevőinek tetszését is elnyerte, sokan jelezték, visszajönnének hozzánk. A sportcsarnokban két kézilabdapálya nagyságú pálya fér el egymás mellett, amelyeken nemzetközi és hazai kiemelt meccseket is rendezhetünk minden labdás teremsportágban, de napközben ott is inkább az oktatásé a főszerep. A műfüves és füves focipályákon labdarúgóink folyamatosan tudnak edzeni, a két teniszpálya szintén remek adottságú, ahogy a több mint 700 m² -es konditermünk is minden igényt kielégítően, a legmodernebb TechnoGym gépekkel felszerelve várja a sportolókat, hallgatókat.

egyetem

Milyen az oktatói gárda? Mire készülhetnek azok a fiatalok, akik a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet választják?

Az egyetem gyakorlati képzése továbbra is nagyon erős. Súlyt fektetünk arra, hogy oktatóink saját szakterületükön részt vegyenek az élklubok, a kiemelt egyéni sportolók és a válogatottak munkájában. Sokuk a sporton, a médián keresztül ismert is: Sós Csaba professzor az úszók szövetségi kapitánya. Szalma Lászlót – egyetemünk adjunktus oktatóját, a paralimpiai bajnok Ekler Luca edzőjét – is sokan ismerik szerintem az atlétika világából, de a gyakorló sportszakemberek mellett azok a sporttudosók is nálunk vannak, akik a magyar sportolók eredményeit inkább kutatásaikkal, sporttudományos ismereteikkel támogatják.

egyetem

Ha már itt tartunk, miért volt fontos, hogy immár nem Testnevelési Egyetemnek, hanem Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemnek nevezik az intézményt?

Mind a két plusz szónak jelentősége van. Egyrész fontos hangsúlyoznunk, hogy mi a magyar sportot szolgáljuk és amit teszünk, ennek keretein belül tesszük. A sporttudomány pedig azért jelent meg, mert amellett, hogy megőriztük fő képzési profilunkat, a tanárképzést, ma már minden fontos sporttudományos képzés megtalálható nálunk, melyek – ahogy említettem – a sportolók sikereit szolgálják. Itt érdemes megjegyeznem, hogy a TF elnevezés, még a logónkban is utalva rá, azért maradt meg, mert az 1925-ös alapítást követően 90 esztendeig így hívtuk az intézményt. A Testnevelési Főiskola, ismertebb nevén a TF a magyar sport része volt, rengetegen a mai napig így hívják. 

egyetem

Aki sportol és érdeklődik a sport iránt, miként tud sportolni az egyetemen?

Azt a hátteret, ami ebben a korban szükséges az élsporthoz, tudjuk és szeretnénk is biztosítani. Nem biztos, hogy mindenki élsportolóként képzeli el a jövőjét, de egyesületünkön, a TFSE-n és az oktatáson keresztül magas színvonalú képzéshez és tudáshoz juthat, amelyet aztán egész pályafutásán keresztül sportszakemberként hasznosíthat. A TFSE egy tradicionális, szervezett egyesület: női kosarasaink az élvonalban szerepelnek, a röplabdázók közel állnak hozzá és az egyéni sportolók terén is több kiemelkedő tehetség sportol nálunk.  Azt gondolom, itt mindenki megtalálja magának a sport megfelelő szegmensét.  

egyetem

Nemrég volt egy vicces közösségimédia-kampányelem a TF felvételi kapcsán, amelyben elmondta, hogy ki ne jöjjön a TF-re tanulni.

Az ne jelentkezzen a TF-re, aki nem szeretne egy fiatalos, lendületes, a sportot a mindennapok szerves részének tekintő remek közösségben fejlődni, tanulni. Persze ez csak vicc volt, mert alapvetően, ha egy ilyen beállítottságú fiatal jelentkezik és felvesszük, hamar képesek vagyunk őt is teljes lendülettel a sport felé fordítani és mai, érvényes tudással felvértezni.

egyetem
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?