VIDEÓ: Zsúfolt kamionforgalom Izsapon

További információs táblák készülnek a teherforgalom eltereléséhez (Forrás: Nagy Károly)
Nagymegyer/Izsap |

A Medvei úti lezárásoknak köszönhetően megnövekedett a forgalom az elterelés útvonalain. A felújítás már javában zajlik, de még mindig vannak olyan kamionosok, akik úgy gondolják, kikerülik a lezárást.

Az utóbbi hetekben folyamatosan érkeznek Nagymegyer város hivatalába és a város képviselőihez a lakossági panaszok, miszerint Izsap városrészbe, a tiltótáblák ellenére naponta akár 5-6 kamion is betér, akik aztán bent a szűk utcákon, a családi házak előtt keringenek. Pár kamionsofőr a kihelyezett útlezárásokra figyelmeztető közlekedési táblák ellenére sem választja a teherforgalomra kijelölt útvonalat, hanem máshogy próbálja meg kikerülni az elterelést, majd miután meglátják az úttorlaszt, akkor tudatosítják, hogy ott bizony nem hajthatnak át.

„Már kaptunk ugyan e-mailben ígéretet, de szeretném személyesen is megkérdezni, hogy mi az előre látható időpont az Izsap felé tartó teherforgalom elterelésére, illetve lezárására, vagy zsákutca tábla kihelyezésére?”

- érdeklődött a legutóbbi testületi ülésen Nagy Károly, Izsap városrészért felelős (független) képviselő, akihez a lakossági panaszok nagy része érkezik.

„Már megtörtént a táblák kihelyezése. Épp a lakossági panaszok miatt a járási hivatalban és a rendőrségen is kérvényeztem ezeket, hiszen nincs úgy nap, hogy annak ellenére, hogy Pozsonyból Nagymegyer felé jövet egyértelműen ki lett táblázva, hogy a teherforgalom nem térhet le a Medvei út felé, mégis több kamion is megteszi ezt. Amikor már látják az úttorlaszt, bemennek Izsapra és itt már nehezen tudnak megfordulni”

– mondta válaszában Soóky Marián, Nagymegyer polgármestere. Hozzátette, hogy egyeztetett már a járási, valamint a megyei hivatal képviselőivel, akiket megkértek, hogy helyezzenek ki zsákutca táblákat Izsap felé is, ami egyértelműbbé teszi, hogy itt nem haladhatnak át.

Nagy Károly szerint a legnagyobb probléma nem a nagymegyeri zsákutca táblával van, hanem azzal, hogy a már kihelyezett tiltó táblák ellenére mégis behajtanak a kamionok. A napokban ő maga jelzett egy belga kamion sofőrjének, aki ugyancsak behajtott, hogy azonnal forduljon vissza, mert itt nem fog tudni továbbmenni.

„A kamionosok nem veszik igazából figyelembe ezeket a táblákat, abban bíznak, hogy talán a falukon keresztül még ki tudják kerülni a lezárást”

– tette hozzá Nagy Károly. Tájékoztatása szerint az újonnan megrendelt közlekedési táblák már gyártás alatt vannak.

Izsapon és határain több helyen is tönkretették már a kamionok az autóút melletti földterületet (Forrás: Nagy Károly)

A városvezetés abban bízik, hogy az újonnan kihelyezett és a jelenlegi zsákutca, illetve egyéb tiltó táblák így együtt elegendőek lesznek ahhoz, hogy informálják a sofőröket a forgalomelterelésről. Ha ezek mégiscsak elkerülnék a sofőrök figyelmét, a GPS rendszer most jelzi az útlezárásokat és kiírja a lehetséges kerülőutak vonalát, amit nem csak kamionnal, hanem egy egyszerű személygépjármű is jelez, de egy egyszerű mobiltelefonon is könnyen nyomon követhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?