Zsarolta az iskolatársait a tizennégy éves fiú

Udvard |

<p>Nyolc tanulót szemelt ki magának az udvardi szlovák alapiskolában a tizennégy éves Patrik L., akiktől rendszeresen elszedte a tízórait és a pénzt. A diákzsarolás áldozatai között nem csak udvardi, hanem több zsitvabesenyői és egy kisbaromlaki tanuló is van.</p>

„A gyerekek az osztályfőnöküknek vagy nekem panaszkodtak. Patrik L. édesanyja is gyakran panaszkodott, hogy nem bír a fiával. Egy alkalommal a tanulót reggel rendőrök kisérték be az iskolába, mert egész éjjel csavargott” – mondta Mária Králiková iskolaigazgató. Az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányságon megtudtuk, zsarolás miatt eljárás indult a tizennégy éves, udvardi Patrik L. ellen, aki tavaly decemberben többször veréssel fenyegette meg a tizenkét éves udvardi R. D.-t, és rendre elvette a tízóraiját. A megfélemlített fiú nem mert ellenszegülni. Egy ötödikes udvardi lány kálváriája tavaly szeptembertől idén márciusig tartott: T. N.-nek is oda kellett adnia a tízóraiját. „A gyerek édesanyja azt mondta nekünk, hogy a fia öt kiflit meg narancsot kap tízóraira, de a tanítók szerint nem hordott magával hazulról ennivalót” – tette hozzá az igazgató. A hatodik osztályos zsitvabesenyői N. E. ennivalóját is fenyítéssel követelte ki a zsaroló, a szomszédos településről beutazó fiú annyira félt tőle, hogy eleinte nem mert nemet mondani, inkább éhezett. Az ugyancsak zsitvabesenyői, ötödikes V. S.-t meg is verte a zsaroló, mert egy alkalommal pénzt követelt tőle, de a fiú nem adott neki. A kisbaromlaki Z. P. ötödik osztályos tanulótól is pénzt követelt Patrik L., de tőle sem kapott. A fiú apja becsülettel dolgozik, a pedagógusok nem értik, miért kellett a gyereknek ilyen eszközökhöz folyamodnia. Kálazi József, Udvard polgármestere elmondta: sok gondjuk volt eddig is a családdal, mert Patrik L. iskolakerülő. A család szerény körülmények között, egy lakókocsiban él.

„Külön figyelmet szentelünk az iskoláknak, de a nevelőmunka a tanítók és szülők dolga, mi csak a bűncselekményeket vizsgáljuk” – mondta a történtekkel kapcsolatban Szórád György, az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság bűnügyi igazgatója. A zsarolást felnőttek esetében 4-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik, a tizennégy éves Patrik L. 2-től 5-évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?