Zoboralji nagycsaládos nyárbúcsúztató

Gímes. A Fecske – Nagycsaládosok Társulásának harmadik nyárbúcsúztatóját tartották a múlt hét végén a zoboralji településen.

Idén huszonhét család érkezett Alsóbodokról, Kolonból, Gímesről, valamint az érsekújvári, komáromi és pozsonyi régióból, de a mintegy száz személy között voltak magyarországi, tokaji szülők is a gyermekeikkel. Az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett találkozón részt vett kislányával a nyárbúcsúztatók állandó vendége, a nagycsaládos Csáky Erzsébet, Csáky Pál miniszterelnök felesége is, továbbá Szigeti László oktatási államtitkár, László Béla, a nyitrai Konstantin Egyetem dékánja és Haraszti Mária írónő.

A malonyai arborétum megtekintése után szombat délután játszóház volt a gímesi tábor udvarán. A gyerekek agyagoztak, virágcserepet festettek és gyöngyöt fűztek. A rajzversenyben Bencz Gabi és Viki, Németh Melinda, Vörös Dani és Tóth Rita remekeltek. Édes jutalmat kaptak a sportversenyek első helyezettjei, Németh Norbi, Puss Peti, Anikó és Sanyi, valamint Tóth Peti, de a többiek is csokival, kifestővel távoztak a mérkőzések színhelyéről. A gyerekeknek Haraszti Mária meséket és verseket olvasott fel, szüleik ezalatt Szigeti László oktatási államtitkárral a közoktatás problémáiról, a tanulók állami támogatásáról, az alapiskolák és óvodák várható összevonásáról beszélgettek. A szülőket elsősorban a már alapiskolásokat is érintő szociális ösztöndíj-támogatás érdekelte. Király Zsolt, Sárközy Klára MKP-s parlamenti képviselő asszisztense az étkeztetési és tanszervásárlási támogatás igénylésének módjáról tájékoztatta a családokat. A felsőoktatással, a tanulmányok finanszírozásával és a diákkölcsönökkel kapcsolatos kérdéseket László Béla dékán válaszolta meg, aki bemutatta a nyitrai Konstantin Egyetemen nyíló Közép-európai Tanulmányok Karát.

Tóth Attilától és Sallai Teréztől, a Fecske – Nagycsaládosok Társulásának vezetőitől megtudtuk, idén is több tízezer korona támogatásban részesültek azoknak köszönhetően, akik adójuk felajánlható két százalékával segítik munkájukat.

A Fecske mintegy félszáz nagycsalád szervezeteként működik 2001 óta. Állandó vendége a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete rendezvényeinek, idén nyáron Debrecenbe látogattak. Munkájukhoz további támogatást is többnyire magyarországi alapítványoktól tudnak szerezni, hazai próbálkozásaik rendre eredménytelenek. Három évvel ezelőtt egynapos, tavaly tartalmas kétnapos programot biztosítottak nyárbúcsúztató címen a szlovákiai és magyarországi nagycsaládosok számára Kolonban, idén Gímesen bizonyították, hogy hagyományt szeretnének teremteni. A Fecske tagja a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének – számos Erdélyben, Vajdaságban, Kárpátalján és Szlovákiában működő nagycsaládos egyesülettel együtt.

A szünidőbúcsúztatón részt vevő szülők szombaton szentmisén vettek részt Gímesen, melyen a nagycsaládokért imádkoztak. Az esti tábortűznél koloni lányok népdalokat énekeltek. Vasárnap a zoboralji tájban gyönyörködtek a gímesi várnál lévő kilátóból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?