Veletek vagyunk!

„Milyen kár, hogy ilyen kevesen jöttetek el!” – nyugtázta annak idején a tanítónő, amikor meglátott bennünket a kapujában. Álmosan pislogtunk, korán keltünk, hogy segítsünk az idős asszonynak kigyomlálni a túlszaporodott bársonyvirágot az előkertjében, de már érkezéskor megrótt bennünket. Akkor szembesültem azzal, hogy a szép nevű sárga virág tulajdonképpen a büdöske, azért ültetik, hogy elriassza a kártevőket. Jó pár évig nem kedveltem az egynyári növényt, amelyből akkor bármennyit szedhettünk volna magunknak. De minek? Később nemcsak a büdöskével gyűlt meg a bajom, hanem azzal is, ha valamit bársonyosnak neveztek. Mert a puhaságot, szelídséget takaró kifejezés minden egyéb szennyet és mocskot eltakart rendszerváltáskor.

Ki hitte el, hogy a leváltott garnitúra valóban eltakarodott? Most, hogy ismét ott állunk a tereken, fáj, ha valaki megjegyzi: milyen kár, hogy ilyen kevesen jöttünk el. Mert mi, a változást, a végső kijózanodást remélők nagyon is itt vagyunk. A legutóbbi, civilek szervezte Szlovákia Európa elnevezésű összejövetelen ezzel a felirattal osztottak kitűzőket az önkéntesek. Kis kasszába tetszőleges összeget fizettek érte a jelenlévők. A szervező hangsúlyozta: ez a szerény támogatás áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy legyen pódium és hangosítás. A felszólalások, illetve a kulisszák mögötti beszélgetések, a tömegben egymást ismerősként köszöntők látványa mind megerősített abban, hogy fontos a jelenlétünk.

Hunčík Péter és Strieženec Horváth Ádám magyarul és szlovákul szóltak az érsekújvári és a térségbeli lakosokhoz, hangsúlyozván: mennyire fontos, hogy ne hallgassunk. Hunčíkkal jutott idő egy rövid eszmecserére a térre kivonulókról és az otthon maradókról. Arról, hogy a félelem, a belső feszültség az, ami sokakat meggátol abban, hogy itt legyenek. De szó volt az állandó résztvevőkről is, akiknek Hunčík ezt üzente: „Ezek az emberek már másodszor, harmadszor jelzik, hogy lehet velük számítani. Képesek arra, hogy ha tényleg egy valódi változást kell végrehajtani, akkor lehet velük számítani. Azt is értem, hogy nem lehet ezt sem a végtelenségig csinálni, de átadni a terepet sem szabad. Sosem szabad feladni az állandó értékeket, melyek ezer-kétezer évesek. Ha valaki hívő, vegye elő a Bibliát, az újszövetséget, aki nem hívő, annak is ott vannak az alapvető erkölcsi és etikai törvények, amelyeket a legzavarosabb korban is meg lehet érteni. Ehhez kell viszont egy fontos dolog, hogy az emberben legyen bátorság és hajlandóság utánajárni a dolgoknak, és ne csak a felszínes információk alapján döntsön!”