Vulkán Motivátor – útmutató fiataloknak

Iskolákban, egészségügyi központokban és kávézókban is elérhető az ingyenes kiadvány.DunaszerdahelyÉv elején megjelent a Vulkán Társulás ingyenes magazinja.

Iskolákban, egészségügyi központokban és kávézókban is elérhető az ingyenes kiadvány.

Dunaszerdahely

Év elején megjelent a Vulkán Társulás ingyenes magazinja. A Vulkán Motivátorban beszámolnak a társulás rendezvényeiről, és hasznos tanácsokat adnak a fiataloknak.

Mikóczi Ferenc, a társulás alapítója lapunknak elmondta, az olvasók például iskolákban, egészségügyi központokban és kávézókban is fellapozhatják az ingyenes kiadványt. „A Motivátorban bemutatjuk, mi a küldetésünk, hogyan képzeljük el a szebb jövőt és az oktatást, a gyerekek és a szülök kapcsolatát. Olvashatnak benne a pénzügyi oktatásról, valamint a Pénzmágnes Alapítvánnyal való együttműködésünkről. A tanári hivatással is foglalkozunk” – nyilatkozta Mikóczi Ferenc. A kiadványban nemcsak a fiatalok, hanem a szülők és a pedagógusok is találnak érdekes információkat. Az olvasók megtudhatják, hogyan lehet játékosan tanítani, és az is kiderül, miért nem szeretnek olvasni a gyerekek. A fiataloknak útmutatást adnak arról, hogyan segítsenek a szüleiknek. A társulás évek óta együttműködik a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolával, a magazinban beszámolnak a közös munkáról. Egy mesterszakács pedig táplálkozási tanácsokat ad a fiataloknak. Tájékoztatnak benne a társulás rendezvényeiről és a nyári élményfutásról is. A tervek szerint évente kétszer jelenne meg a Motivátor, de azt szeretnék, hogy havi magazin legyen, ehhez azonban támogatókra van szükség. Múlt héten egy budapesti konferencián is jól szerepelt a magazin. Mikóczi Ferenc elmondta, pozitív visszajelzéseket kaptak az olvasóktól.

Az érdeklődők e-mailben a [email protected] címen, valamint a közösségi oldalon is kapcsolatba léphetnek a Vulkán Társulással. „Havonta önfejlesztő előadásokat tartok a Hotel Thermában vállalkozóknak, iskolákba is szívesen elmegyünk, hogy segítsünk az útkeresésben a fiataloknak” – folytatta Mikóczi Ferenc. A társulás célja, hogy felkarolja azokat a tehetséges fiatalokat, akik jelenlegi körülményeik között nem tudnak kibontakozni. A gyerekek a hagyományos nyári táborokban közelebbről is megismerkedhetnek a magazinban szereplő témákkal. Idén tizennégy táborban lesz erre lehetőségük. Az érdeklődők március 16-án 18.00-tól A nagy átalakulás című könyvének bemutatóján a dunaszerdahelyi vmk-ban is találkozhatnak Mikóczi Ferenccel. (PR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?