Vizsgálat folyik a bellegszencsei termálfürdőben

Vizsgálat folyik a bellegszencsei termálfürdőben
Bellegszencse (Podhájska) |

Enviromentális rendőrség tart ellenőrzést szerda estétől a szlovák tengerként is emlegetett bellegszencsei termálfürdő területén, illetve annak környékén az Érsekújvári járásban.

A létesítmény honlapján arról tájékoztatták a vendégeket, hogy csütörtökön zárva lesz a fürdő, a közeli vendéglőkben azonban továbbra is kiszolgálják a látogatókat. Az augusztus 19-től várhatóan 20-ig tartó, Forrás fedőnevű razzia során enviromentális szakértők vizsgálódnak a környéken.

„Bizonyítékokat keres a rendőrség arra vonatkozóan, hogy környezetszennyezés történhetett a fürdő területén. A vizsgálat a termálvíz legális, a szükséges engedélyeknek megfelelő felhasználására irányul, illetve arra, hogy a medencékből lecsapolt termálvizet a közeli patakba engedték volna ki. További tájékoztatást a vizsgálat idején nem nyújthatunk”

– olvasható a rendőrség értesítésében, melyet a közösségi oldalon tett közzé.

A fürdőhelyet nagy előszeretettel látogató cseh turisták méltatlankodva fogadták a hírt, és akadtak olyan kirándulók is, akik már útra keltek Bellegszencsére, de kénytelenek voltak visszafordulni.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?