Féltékenységi bosszú lehetett az érsekújvári savas támadás?

ujvar
Érsekújvár |

Még mindig nem ocsúdtak fel a pénteki tragédiából a Folyópart utcában élők, és Érsekújvárban mindenütt a savas támadásról beszélnek az emberek. A hét utolsó munkanapján hajnalban a 39 éves F. Adrianna arcát egy ismeretlen tettes maró anyaggal öntötte le. A tizenkilenc éves lányát egyedül nevelő nő a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Nagyon sajnálják az asszonyt és a családját.

Az egyik, ugyancsak kutyáját sétáltató szemtanú egy magas férfit látott, valamilyen konzervdobozzal a kezében, fekete sültös sapka volt a fején és fekete bőrdzsekit viselt. A szemtanú szerint nem az asszony volt barátja lehetett, mert azt ismerte. A Folyópart utcában élők elmondták, hogy F. Adrianna még segítséget tudott hívni magának, de a mentőautóban már komoly légzési panaszai voltak. Ivan Podolský az érsekújvári kórház szóvivője elmondta, élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett a beteg és már nem tudtak rajta segíteni. Renáta Čuháková a nyitrai megyei rendőrségi szóvivő rövid nyilatkozatot tett közzé, hogy még tart a rendőrség vizsgálata, bizonyítékokat gyűjtenek, újabb tanúkat hallgatnak ki. A nőt az elkövető egy másik lakóház előtt támadott le, amelyben az édesanyja élt. Értesüléseink szerint az asszony nem ismerte fel a támadóját. Nagy volt a felbolydulás az egész városban, Jozef Tököly az Érsekújvári Városi Rendőrség parancsnoka elmondta, folyton csöngött a telefon, iskolaigazgatók hívtak, aggódó szülők telefonáltak, ám szerinte nem valami savval támadó fantomról van szó, konkrét megrendelésről lehetett szó, konkrét áldozatot szemelt ki magának a tettes. Nem erősítették meg a környéken a járőrözést. Miután az ügyet átvette a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság, a rendőrség közösségi oldalára felkerült egy videó, ahogy a rend őrei pásztázzák az egész járást, az elhagyatott hétvégi házakat, erdőrészeket. F. Adriannát jól ismerték azok, akikkel együtt sétáltatta a kutyáját, elmondásuk szerint nagyon csinos nő volt, mindenkihez kedves, remek kapcsolata volt a lányával. Azt is tudták, hogy a nő szakított a korábbi társával, akivel több, mint tíz évig élt együtt. Nem hivatalos értesüléseink szerint a komáromi férfi több alkalommal megfenyegette a nőt, és a Folyópart utcában élők egy ideje már nem látták őt a környéken. A férfinak a Nový Čas-ban megjelent cikk szerint már volt dolga a rendőrséggel, egy tervezett gyilkosságért később jogerősen el is ítélték hat évre és hat hónapra. A megtámadott nő édesanyjának a lakhelyénél, a bejárat felett van egy kisebb kamera, ám az nem rögzítette a támadást. Az úgynevezett „vitriolos bosszú” nem ismeretlen sem Szlovákiában, sem Csehországban, Angliában az utóbbi években egyre több ilyen támadást történt. Többnyire féltékenység miatt követik el a tettesek, az áldozatok rendkívül szépek. Az egyik olasz szépségkirálynőt bosszúból így csúfított el az elhagyott társa.

Hat évvel ezelőtt Pilzenben egy szlovák, csacai rendszámú gépkocsival érkező férfi öntött savat a reggeli órákban a volt barátnője arcába. Súlyos sérüléseket okozott neki, amiért el merte hagyni. Huszonhárom év börtönbüntetésre ítélték. Hasonló eset történt egy évre rá Prágában, ahol a tettes szintén a reggeli órákban támadt a volt barátnőjére, és elcsúfította az arcát. Ezek a nők nem haltak bele a savas támadásba, de kénytelenek eltorzult arccal, egy életre szóló testi és lelki sérüléssel élni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?