Vita az új parkolási rendszer bevezetéséről

PozsonyJanuárban dönthet a főváros képviselő-testülete az új parkolási politikáról. A képviselők korábban elutasították a rendeletet, majd elhalasztották az újratárgyalását.A 2016 decemberétől érvényes parkolási politika csak papíron létezik.

Pozsony

Januárban dönthet a főváros képviselő-testülete az új parkolási politikáról. A képviselők korábban elutasították a rendeletet, majd elhalasztották az újratárgyalását.

A 2016 decemberétől érvényes parkolási politika csak papíron létezik. A gyakorlati megvalósításához ugyanis módosítani kell a főváros alapszabályát, amely alapján változna a magisztrátus és a városrészek hatásköre. A testület eddig nem döntött a kérdésben. Ivo Nesrovnal főpolgármester év elején újra a képviselők elé terjesztené az alapszabály kiegészítéséről szóló beadványt. A főpolgármester szerint azok a képviselők, akik gátolják a kiegészítés elfogadását, ártanak Pozsony lakosainak. „A parkolás a főváros egyik komoly problémája” – jelentette ki a főpolgármester. Hozzátette, a város készül az új parkolási rend bevezetésére. Foglalkoznak a gyűjtő-parkolók kialakításával, az elsőt Vereknyén építik meg. Emellett korszerűsítik a városi tömegközlekedést, nyomást gyakorolnak a vasúttársaságra, hogy javuljon a vasúti összeköttetés, és előkészítik az alternatív közlekedési eszközök, például a biciklik, kölcsönzésének bevezetését. Jozef Uhler városi képviselő és a közlekedésügyi bizottság elnöke szerint nem kell tartani az új parkolási rendszertől, amely Szlovákia és az Európai Unió más nagyvárosaiban már működik. Szerinte azonban most sem sikerül elfogadni az új koncepciót, ahogyan a 2014-es önkormányzati választások előtt sem tudtak módosítani a rendszeren.

Ján Budaj önkormányzati képviselő azt állítja, a város vezetése nem tudta megfelelően előkészíteni az új parkolási politikát. Nehezményezi, hogy nincsenek gyűjtőparkolók, a tömegközlekedés sem megfelelő, és a városi rendőrség sincs felkészülve az új rendszer bevezetésére. „A parkolási politika nem életképes” – mondta a javaslatról Budaj, aki csak egy új adóként tekint a javaslatra. A képviselő szerint csak az új választási ciklusban vezethetik be a változtatást. (TASR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?