Visszatért a harang a királyrévi templomba

harang
Királyrév |

Visszahozták a királyrévi templomba az újraöntött harangot. A hónap végén az új haranggal együtt a felújított orgonát is felszentelik.

 

Május végén elszállították a templom legnagyobb harangját, mivel a korábbi állapotfelmérés során kiderült, hogy mintegy 40 centiméter hosszan megrepedt, és nem lehet megjavítani. Zsarnócán újraöntötték az 1921-ben, Brünnben készült harangot. Az új harang ugyanolyan, mint a régi, a felirat és a díszítés sem hiányzik róla. Racskó Pál leköszönő polgármester elmondta, hogy közel 16 300 euróba került a harang újraöntése és a toronyban lakó másik két harang elektronikus meghajtásának felújítása. Nemcsak a harangot, hanem az orgonát is felújították a királyrévi templomban. Egy újságcikk szerint 1933-ban szentelték fel az orgonát, amely hosszú évekkel ezelőtt felmondta a szolgálatot. Az egyház 10 ezer eurót kapott a felújításra, de miután szétszedték az orgonát, kiderült, hogy a tervezett 17 ezer euró helyett kétszer annyiba kerül a renoválás. Az állam hozzájárulása mellett az önkormányzat és a hívők is támogatták a felújítást. November 25-én megszentelik az új harangot és az orgonát.

„A legtöbb helyen a harang az áldás után felkerül a toronyba. Nálunk viszont ezt nem lehet megoldani, és akárcsak az elszállításnál, most is daruval emeljük vissza a harangot. Emiatt le kell zárnunk a templom melletti utat a forgalom elől” – magyarázta Racsko Pál.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?