Pár perc alatt kiemelték a közel fél tonnás harangot
GALÉRIA: Elvitték a királyrévi templom harangját, újraöntik
Ma délután kiemelték a királyrévi templom legnagyobb harangját. Zsarnócán újraöntik a repedt harangot.
1921-ben Brünnben öntették a templom harangjait, azóta négy harang lakik a templomtoronyban. “Körülbelül két éve negyven centiméter hosszan berepedt a legnagyobb harang, azóta nem kongattuk meg” - nyilatkozta Racsko Pál Királyrév polgármestere. A közel fél tonnás harangot daruval emelték ki a templomtoronyból, Zsarnócára szállítják, ahol újraöntik. “Egy új harangot öntünk, amely ugyanúgy fog kinézni, mint a mostani, a díszítés és a felirat is megmarad” - mondta Michal Trvalec a zsarnócai vállalat képviselője.
Trvalec szerint nagyon rossz állapotban vannak a templom harangjai, ezért hamarosan a többit is felújítják. A cég azt ígéri, hogy szeptemberre elkészül az új harang.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.