Kincseket rejt a somorjai kápolna

kápolna
Somorja |

Különleges leleteket rejtett a nemrég felújított ispotály-kápolna oltára, egy tucat érmét és fogadalmi ajándékokat találtak az oltár oldalába rejtett szekrényben. Néhány hét múlva megnyithatják a kápolnát a nyilvánosságnak.

Tavasszal befejeződött a Kaszárnya és a Fűzfa utca sarkán álló kápolna felújítása. Nagy József önkormányzati képviselő egyike volt azoknak, akik szorgalmazták az emlék megóvását, most különösen örül, hogy új pompában díszeleghet Somorja történelmének egy részlete.

„Koromnál fogva megéltem a régi Somorját, amikor még volt múzeum és polgári iskola, valamint a régi Gazdasor.

A hetvenes években a szemünk előtt eltűnt a régi Somorja, és nagyon kevés olyan dolog maradt fenn, ami a múltunkra emlékeztet” - mondta Nagy József.

A Szent Kozma- és Damján Kápolna viszont ilyen, az épület az Ambrózia nyugdíjas otthon része, így az otthon bővítése és felújítása során a szakrális emlékre is fokozott figyelem terelődött. Az önkormányzat mintegy 150 ezer eurót költött az 1700-as évek elején épült kápolna rekonstrukciójára. Kívül-belül teljesen felújították az épületet, felszedték a padlót, kicserélték a tetőt, kiszárították a falakat, és kijavították az évszázadok során keletkezett hibákat

Azt, hogy mennyire időszerű volt a kápolna felújítása, mi sem bizonyítja jobban annál, hogy több értékes kinccsel, történelmi töredékkel is megajándékozta a szakembereket a rekonstrukció során. Elsőként a toronyban lakó harang kápráztatta el a restaurátorokat. A felújítást végző mester a kidolgozottsága, mérete és állapota miatt a Szent Grálhoz hasonlította a harangot. A Szent Orbánt ábrázoló domborművel díszített harangot a második világháborúban találat érte, így mementóként került vissza a kápolna tornyába.

Hasonlóan a nemrég felfedezett érmekhez, amelyeket megtisztításuk után szintén visszahelyeztek az oltár oldalán található szekrénykébe. Az önkormányzat honlapján olvasható beszámoló szerint az oltár retablójában elhelyezett 18. századi Piéta szobor restaurálása során, az oltár oldalán található, fogadalmi ajándékokat rejtő szerkényből került elő a tizenhárom  17.-19. századi érme, valamint egy ezüst és egy arany nyakbavaló és egy ezüst gyűrű.

Peter Krivda, a restaurálást felügyelő művészettörténész szerint az érmék azért is értékesek, mert évszázadokon át a kápolna szerves részét képezték, így a város múltjának egy részét reprezentálják. Hasonlóan vélekedik Nagy József is.

„Olyan kevés emlék maradt, hogy a legapróbb dolgot is meg kell őriznünk. Minden apróság kincs” - folytatta a képviselő

hozzátéve, hogy örül annak, hogy kiveheti részét az értékmentésből. „Nemcsak az ispotály-kápolnáról van szó, vagy a Honismereti házba került halottaskocsikról, egy vállalkozó segítséget ajánlott fel az út menti keresztek, kis kápolnák felújítására. Már többet rendbe tettük, ha még néhányat sikerül, akkor megtarthatjuk a következő generációknak. Ezek olyan momentumok, amelyek örömet szereznek” - hangsúlyozta Nagy József.

A tervek szerint szeptember elején az idősotthonban felállított székelykapu megáldásával együtt a kápolnát is újraszentelik, ezután a nyilvánosság is megtekintheti az elvégzett munka eredményét. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?