Visszakerülhet Léva főterére az ötágú csillag, a sarló és a kalapács

Léva |

<p>Egy képviselő felvetette, eredeti állapotába kellene visszaállítani a Hősök terén álló emlékművet, az ugyanis szerinte nem a kommunizmusra utal</p>

A Hősök terén álló emlékmű eredeti állapota visszaállításának ötletét vetette fel egy városatya a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Ez sokak számára rossz emlékű szimbólumok visszahelyezését jelentené – az ötágú csillaggét, a sarló és kalapácsét.
A Csehszlovákia felszabadításáért harcoló hősök emlékére 1945 októberében állították fel az emlékművet. A 18,5 méter magas, mészkőlapokkal fedett vasbeton-konstrukció Taby Ica szobrász, formatervező tervei alapján készült. Az emlékmű az elsők közé tartozott, melyet a II. világháború hőseinek tiszteletére emeltek, a költségeket közadakozásból fedezték. A rendszerváltás után eltávolították az oszlop tetején lévő jelképeket, a babérkoszorúban elhelyezett ötágú csillagot, valamint a sarlót és a kalapácsot. Most Ján Medovarský városi képviselő javasolta, hogy a Hősök terének felújításakor helyezzék vissza a jelképeket. Egyúttal rákérdezett, milyen jogcímen távolították el a szimbólumokat, és mi lett velük. Medovarský elmondta, több, főleg idősebb választópolgár kereste meg korábban és firtatták, mi lett a levett kőtáblával, miért nem kerülnek vissza eredeti helyükre a jelképek. Nemrég egy városi kiadványban is megjelent az emlékmű régi fotója, és egy olyan mondat is, hogy tiszteletet, megbecsülést érdemelnek egy település épített emlékei. A képviselő szerint az oszlop ezek közé tartozik. Úgy gondolja, a jelképek nem a kommunizmusra utalnak, hanem a felszabadító Vörös Hadsereget szimbolizálják, és annak a mintegy négyszáz szovjet katonának is emléket állítanak, akiket itt temettek el. Medovarský szerint az emlékművekvédelméről szóló nemzetközi szerződéseket be kell tartani.
A szimbólumokat 1991-ben távolították el egy erre a célra létrehozott városi bizottság döntése alapján. A jelképek jelenleg egy helyi vállalkozó, Czíria Márk tulajdonában vannak. Hat évvel ezelőtt megvásárolta a városmajorban lévő telepet, és a rengeteg építkezési hulladék között bukkant rá a kőlap darabjaira valamint a 3x3 méteres kőtábla töredékeire. Czíria kész visszaadni a városnak a szimbólumokat. Adriana Macáková, a városi hivatal szóvivője elmondta, egyelőre nem tudnak állást foglalni az ügyben, keresik az eredeti dokumentumokat, a képviselő-testületnek kell meghoznia a végső döntést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?