Losonc. A megyeelnök aláírására vár a Besztercebányai Önkormányzati Kerület képviselő-testülete által egyhangúlag elfogadott döntés a losonci református templom visszaadásáról. Az önkormányzat a református egyház vagyonának visszaszolgáltatását érintő döntését december 16-án hozta meg.
Visszakapták a templomot
A losonci református templomot a 20. század 80-as éveiben a Nógrádi Múzeum számára kiállítóteremmé alakították át, akkor régészeti feltárást és részleges felújítási munkálatokat is elvégeztek a templomon. Az egykor országos szinten is az egyik legerősebb gyülekezetként számon tartott losonci református egyházközség a második világháború utáni lakosságcsere idején alaposan meggyengült. A múlt század 80-as éveinek elején, kényszerhelyzetbe hozva a templom fenntartóját, az épület állami tulajdonba vételét sikerült elérni. A losonci templom a szakrális építészet nógrádi emlékei között kiemelkedő helyet foglal el, a helyén már a 13. században is templom állt, ezt az épületet alakították át többször, majd a város 1849-es pusztulása után, amikor a cári hadak felégették Losoncot, újra felépítették, a 20. század elején elnyert formájában ma Losonc egyik legszebb épülete. Az értékes, gótikus elemeket tartalmazó templom a Nógrádi Múzeum kiállítótermeként szolgált, alagsorában pedig a múlt század 70-es éveiben feltárt középkori építkezés és temetkezések emlékei láthatóak. Az épület javításra szorul, a homlokzati festés megkopott, ennek felújítása a megyei önkormányzat döntése után most már a református egyház feladata lesz.
Erdélyi Géza püspök örömmel nyugtázta a losonci református templom visszaadásának hírét és hangsúlyozta, a képviselők egyhangú döntése példaként szolgál a református egyház restitúciós igényeinek érvényesítése szempontjából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.