Visszahívta funkciójukból a városi hivatal osztályvezetőit

Komárom |

<p>Visszahívta a városi hivatal főosztály- és osztályvezetőit Stubendek László (független) polgármester, egyúttal ideiglenesen megbízta őket az általuk korábban irányított osztályok vezetésével. A posztokra hat hónapon belül pályázatot ír ki a város, amelyre természetesen jelentkezhetnek az eddigi osztályvezetők is.</p>

A csütörtöki testületi ülésen Andruskó Imre (Híd-frakció) a polgármesterhez intézett interpellációja során nehezményezte, hogy a képviselők többségének egy blogbejegyzésből kellett értesülniük a tervezett változtatásokról. „Nem vitatjuk, hogy a polgármester jogköre a vezető beosztású hivatalnokok visszahívása, de elvártk volna, hogy a tervezett lépéséről előzetesen tájékoztassa a testületet” – mondta. Stubendek László válaszában kifejtette: a hivatali struktúra, illetve a szerződések áttanulmányozásakor derült ki számára, hogy az egyes vezető beosztású dolgozókat más-másfajta szerződés alapján nevezték ki, van, aki beosztottból lett kinevezett osztályvezető, van, aki pályázat útján került a posztra, és van, aki megbízási szerződés alapján tölti be a tisztséget. Egységesíteni szeretnék a rendszert, és minden vezetői posztra pályázat útján kiválasztani a legmegfelelőbb személyt. „A pályázat lezárultáig megbízatási szerződés alapján végzik feladatukat az érintettek, ugyanannyi fizetésért, amenyit korábban is kaptak” – tette hozzá a polgármester. Keszegh Béla alpolgármester megjegyezte: vannak olyan osztályvezetők, akik több választási cikluson át irányították már osztályukat, és nem árt, ha időnként versenyhelyzetbe hozzák őket.

Kérdésünkre, hogy a hivatalvezetői posztot is megpályáztatja-e a város, Stubendek László elmondta, Bohumír Kóňa idén januárban megbízatási szerződéssel lett hivatalvezető, azaz januártól számított hat hónapon belül erre a posztra is versenypályázatot írnak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?