Villámsújtott tölgyfa a fennsíkon. Mezei Lajos emlékezetére
2018. október 17. 19:26

Aki gyökeret vert ezen a köves vidéken, azt innen semmi vihar el nem mozdíthatja! Aki egyszer látta a kecsői Ördögszántás felől kelni a napot, megcsillanni a kitüremkedő karrokon a harmatot, aki minden somvesszőt, barkócát és egyenes szárú vadszilvát meg vadkörtét megszámolt ezen a vidéken, számba véve, melyikből lehetne jóféle kampós botnak való, azt innen elvinni se lehet! Se éltében se holtában! Annak itt a helye! Végleg és mindörökké! Ezen a makacs, kemény, izzasztó kaptatókkal szabdalt tájon, ahol a szív megdolgozik a létezésért, ahol az ének tisztán tör fel, mint a forrásvíz, ahol lehet úgy élni, mint szikár tölgyfa szokott. A szikla pereméhez kapaszkodva. Mígnem vihar érkezik, mígnem a szél tépése, az eső paskolása meg nem lazítja azt a gyökeret, és a lezúduló villám belé nem sújt, le nem töri végleg. Itt maradt egy ember, akkor is, mint a fa, kapaszkodott a falujához, a világához, a nyelvéhez, az énekeihez, a lábában magától mozduló tánclépésekhez. Míg el nem jön az idő. Míg el nem jött az ideje. Az a pillanat, amikor a nagy Úr magához intette őt, a röghöz tapadt embert, elhívva az utolsó útra, hogy megcsendesedjen a dobogása, elhalkuljon végleg a nótája, utolsót pendüljön a húrja. Hogy vége van már! Itt van az ősz! Menni kell, gyere hát, Mezei Lajos! Menni kell pihenni!
Jó emberünk, a szlovákiai magyar folklór egyik utolsó nagy egyénisége, Mezei Lajos hagyott itt minket, fájdalmasan korán, alig 64 évesen. Tudtam, hogy betegeskedett, hogy egy ideig járókerettel ballagott, hogy ledöntötte a betegség, mint villám a tölgyet. Szívós természetével, feledhetetlen humorával, természetes jókedvével, a belőle áradó szeretettel le tudta legyűrni a betegséget egy ideig még. Aztán láthatatlan vihar suhant át a fennsík felett, és most vasárnap jött a hír, elmentél, Mezei Lajos, el, abba a másik világba, hogy ott megint találkozhass a régi legendákkal, a nagy táncosokkal, jóféle cigányzenészekkel, pásztorokkal meg dudásokkal, akik fújják, meg csak fújják, hogya aki dudás akar lenni! Akar-e még valaki? Te erős, kemény tölgyfám, te, akinek annyi ajándékát megkaptam, nótában, táncban, nevelésben, te mégis kidőltél. Míg írom ezt, már helyed készül a sziklás domboldalon. Borzova, más nevén Szádvárborsa út menti kis temetőjében, ahol a sírok az Ördögszántás felé néznek. Onnan kel a Nap. Hát lehet-e innen elmenni? Isten nyugosztaljon, Mezei Lajos!
Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.
Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.
A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.
Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.
Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.