Régió

Villamosítják a Kassa-Enyicke és Szepsi közti vasúti vonalat

Enyicke/Szepsi | Döntött a kormány a Kassát Szepsivel összekötő vasúti vonal modernizálásáról. A fő cél a pálya villamosítása. A beruházás végrehajtására három variációból választottak, azt viszont még nem tudni, mikor kezdik el a munkát.
Németi Róbert

2019. szeptember 9. 18:30

A közlekedési és építésügyi minisztérium azt is bejelentette, hogy a szóban forgó szakaszon közbeszerzési eljárást indít a személyszállítási szolgáltó kiválasztására
A közlekedési és építésügyi minisztérium azt is bejelentette, hogy a szóban forgó szakaszon közbeszerzési eljárást indítanajk a személyszállító szolgáltó kiválasztására - Németi Róbert felvétele

Mint kiderült, a harminckét kilométer hosszú szakasz megtétele 11 perccel rövidülhet a felújítást követően. A projekt nemcsak a környékbeli lakosok életét tenné könnyebbé, hanem a kassai vasgyárban dolgozók közlekedését is javítaná. Mivel a vonalon máig is a már-már nosztaglikusnak számító dízel vonatok közlekednek, a villamosítást követően a vonatokat is le szeretnék cserélni. Köztudott, hogy az árammal működő mozdonyok nem szennyeznék a környezetet (legalábbis közvetlenül nem – a szerk. megj.) és jóval nagyobb kapacitással bírnak, azonban a jelenlegi állás szerint erre még várni kell. A munkálatok leghamarabb csak jövő éven, a közberszerzési folyamatok lezárása után kezdődhetnek el, az Integrált Infrastruktúra Operatív program keretén belül pedig leghamarabb a 2023-as év végére fejeződhet be. Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke ugyan örül a beruházásnak, de úgy véli, hogy a fejlesztési koncepció továbbra is némi hiányosságot rejt magában. „Az EU-s támogatásokon kívüli, közlekedési-építkezési stratégiai dokumentum máig nem született meg, pedig pontosan ez a dokumentum határozza meg azt, hogy milyen infrastruktúrális projekteket kell támogatni. Ez az, ami sajnos nemcsak a keleti régiót, hanem az egész ország fejlődését is fékezi” – jelentette ki a kassai megyeelnök. Ahogy az augusztusi kihelyezett kormányülésen és a Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) 2013-ban közzétett dokumentációjában is elhangzott, a felújítás költségvetése mintegy 58 millió euró. A vlaky.net portálon publikát információk szerint három variánsból választott a kormány. Az első a minimális felújítás volt, ami valójában csak a vonal villamosítását jelenti. A második a redukált felújítás volt (A kormány ezt választotta – a szerk. megj.), ami a vonal villamosítását és a hozzá tartozó biztosító rendszert, illetve a peronok modernizációját tartalmazza. A harmadik variáció a szóban forgó vonalat kiegészítő Barca-Enyicke szakasz villamosítását, illetve az enyickei vasútállomás komplett rekonstrukcióját foglalja magába. 

A szlovákiai vasútvonalak villamosítását 1945-ben kezdték meg a gőzmozdonyok működtetéséhez szükséges szén egyre növekvő kitermelése miatt. Az infrastruktúra kiépítése után azonban voltak olyan szakaszok, ahol a villamosítás folytatása kimaradt. A szlovákiai vasúthálózat 56 százalékán a mai napig úgynevezett motoros vonatok közlekednek, melyek a villanymozdonyokkal ellentétben jóval kevesebb utast szállítanak. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Matovič bemutatta a kormány új intézkedéseit - ezek a boltok nyithatnak meg

koronavírus

Itt mutatták ki az új fertőzötteket pénteken

koronavírus

23 új fertőzöttet regisztráltak pénteken

a

VIDEÓ: LGT-slágerrel mondanak köszönetet magyar zenészek

koronavírus nagy-britannia

Meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában

Érsekújvár

Válsághelyzetben is vitáznak a képviselők

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.