<p>Felsőszeli. Hétvégén második világháborús és hidegháborús katonai felszerelésekből, ruhákból, használati tárgyakból rendeztek kiállítást a kultúrházban a KVH Kamocsa hagyományőrző klub tagjai. Péntektől vasárnap délutánig az érdeklődők egy lépéssel közelebb kerülhettek a történelemhez.</p>
Világháborús és hidegháborús kiállítás
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13861050158116_97.jpg.jpg?itok=eirtsPNr)
BARTALOS ÉVA
Harci és katonai eszközök, járművek, fegyverek, térképek, dokumentumok, egyenruhák alkották a kiállítás anyagát. Szőcs Tamás, a KVH Kamocsa hagyományőrző klub tagja elmondta, az idősek és a gyerekek is kíváncsiak a kiállításra.
„Péntek délelőtt az alapiskolásoknak tartottunk előadást. Elmondtuk, mire használták az egyes eszközöket, milyen nemzeteké voltak az egyenruhák” – nyilatkozott lapunknak Szőcs Tamás. Hozzátette, Felsőszeliben tavaly is volt kiállításuk, akkor egy kisebb teremben mutatták be a gyűjteményüket.
A kiállítás legérdekesebb darabja egy francia tüzéregyenruha, melyet még az első világháborúban viseltek. „Egy kollégánk hozta, az ő nagyszüleié volt. A dédszülője harcolt benne az első világháborúban. Nagyon jó állapotban maradt meg. Van egy monarchiabeli ágyú is, amelyet szintén az első világháború óta használtak. A monarchia felbomlása után a németek hegyi ágyúként használták még a második világháborúban is. Az ágyú a Škoda művek gyártmánya” – ismertette a kiállított tárgyait Szőcs Tamás.
„Kell, hogy érdekeljen valakit a történelem, a gyűjtés csak ez után jön, ez nem a fegyverekről szól. Igyekszünk felkutatni a magyar múltat, nálunk is voltak magyar laktanyák, de ezzel eddig kevesen foglalkoztak” – mondta a hagyományőrző klub alapítója. Szabó Gábor elmondta, egyre többen érdeklődnek a magyar hadsereg iránt.
A klub tagjai elmondták, az alapiskolásoknak is szívesen tartanának előadásokat, bármelyik településen, a kiállítás teljes anyagát ugyan nem tudják magukkal vinni, de kisebb tárgyakat igen.
Jövőre március 29-én Érsekújvárban, a katonai bemutatón is találkozhatnak velük a háború és a történelem iránt érdeklődők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.