Vegyes házasságok másképp

Érsekújvár. Egzotikus diaszpórát nehezen találni a városban, csak az egészségügyben dolgozik néhány jeles szakember, akik valamelyik szlovák vagy cseh orvosi egyetem elvégzése után már nem tértek vissza a hazájukba.

Érsekújvár. Egzotikus diaszpórát nehezen találni a városban, csak az egészségügyben dolgozik néhány jeles szakember, akik valamelyik szlovák vagy cseh orvosi egyetem elvégzése után már nem tértek vissza a hazájukba. Vietnami árusok szép számmal akadnak azonban a városban, korábban a piactéren találkozhattunk velük, ma már mutatós boltjaik, vendéglőik vannak a város központjában, és lakásaik a Nyitra-parti lakótelepen.

Arról is tudomásunk van, hogy egy görögországi vállalkozó házat épített, családot alapított Érsekújvárban és utazási irodát nyitott a városközpontban. A város ipari negyedében található osztrák és spanyol cégek vezetői hosszabb-rövidebb időre itt bérelnek lakást, házat maguknak, egyesek ide is költöztek a családjukkal. Vegyes házasságok tehát ma már nem csak szlovák és magyar fél házasodásával jönnek létre.

A Czuczor Gergely Alapiskolában érdekességként tartják számon Mátyásnak, az egyik elsős kisfiúnak az esetét. A gyermek édesanyja tajvani származású, a korábban szlovák óvodát látogató kisfiával angolul beszél. Mivel az édesapa annak idején magyar alapiskolába járt, a család úgy döntött, hogy a gyermek is ezt az intézményt fogja látogatni. Mátyás fél éven keresztül járt az alapfokú intézmény nulladik, felkészítő osztályába, és gond nélkül sikerült felzárkóznia. Ma már az első osztályosokkal folytatja a tanulmányait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?