Végéhez közeledik a Csallóközi Múzeum átépítése

Dunaszerdahely |

<p>Decemberben befejezik a Csallóközi Múzeum egyes részeinek rekonstrukcióját.</p>

Június végén kezdődött a felújítás, uniós forrásokból átépítik a Sárga kastély melletti kiállítópavilont, a kaput és a kerítést. Járdákat és szabadtéri színpadot építenek, parkosítják a kastély környékét. Patrik Velšic, Nagyszombat megye szóvivője elmondta, a felújítás 561 ezer euróba kerül, somorjai vállalat a kivitelező. A megyei fenntartású múzeum igazgatójától megtudtuk, a kastélyt is felújították volna, de nem jutott rá pénz. „Igyekszünk forrásokat találni a felújítására – nyilatkozta Zsigmond Tibor. – A kastély közel háromszáz éve épült, de jobb állapotban volt, mint az a harmincéves épület, amelyet sikerült átépíteni. Nyáron meleg, télen hideg volt bent, és beázott a tető.” A pavilon belterét tetőablakokkal világítják be. Nyáron rendezvényeket tarthatnak a szabadtéri színpadon. A rekonstrukció befejezése után helyet kell találni a több ezer darabos múzeumi és könyvgyűjteménynek. Idén zárva volt a múzeum, a kiállítópavilon a felújítás kezdetéig látogatható volt. Az igazgató elmondta, a kastélyban fényképezték a múzeumi tárgyakat, hogy bekerülhessenek a digitalizált gyűjteménybe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?