Védtelenek, kiszolgáltatottak, mint a pillangók

Érsekújvár. Tizenkilenc szlovákiai városhoz hasonlóan tegnap a járási székhelyen is gyűjtést szerveztek az izomsorvadásban szenvedők megsegítésére – immár negyedik alkalommal.

Érsekújvár. Tizenkilenc szlovákiai városhoz hasonlóan tegnap a járási székhelyen is gyűjtést szerveztek az izomsorvadásban szenvedők megsegítésére – immár negyedik alkalommal. „Azért lett jelképünk a pillangó, mert az izomsorvadásban szenvedő betegek nem egyszer épp oly kiszolgáltatottak, sérülékenyek és védtelenek, mint ezek a káprázatos színű lepkék. Ennek ellenére szeretnénk, ha környezetünk megtudná, a betegség okozta gyengeségünk erős akarattal párosul. Segíteni szeretnénk azokon a sorstársainkon, akiknek erre anyagi okok miatt a legnagyobb szükségük van” – tájékoztatott Eva Gluchová, a helyi alapszervezet vezetője. Idén a helyi egészségügyi szakközépiskola tizennégy önkéntese a Tesco és a Jednota bevásárlóközpontok támogatásával végezhette jótékonysági akcióját. Tavaly az országos gyűjtés eredményeképpen több mint 123 ezer koronával támogatták a rászorulókat, ebből mintegy tízezer korona az érsekújvári adományokból került a szervezet kasszájába. Klaudia Vanyová, az alapszervezet vezetőjének személyi asszisztense elmondta, a pénzből tavaly különleges fekhelyeket, speciális készüléket és matracokat vásároltak a magatehetetlen, állandó ápolásra szoruló betegeknek. A szervezet mindig egy-egy beteg helyzetéből, igényeiből kiindulva választja ki az addig nélkülözött segédeszközt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?