Vastaps és éljenzés fogadta Ficót Rimaszombatban (VIDEÓK + GALÉRIA)

tüntetés Rimaszombat
Rimaszombat |

Jelentős tömeg vett részt a Smer vasárnapi kormányellenes tüntetésén a rimaszombati amfiteátrumban. Robert Ficót, a Smer elnökét vastaps és éljenzés fogadta.

A Smer kormányellenes tüntetése vasárnap délután kettőre volt meghirdetve, ekkorra már a szabadtéri amfiteátrum nagyjából fele megtelt emberekkel. A létesítménybe ezt követően is folyamatosan özönlöttek az emberek, a tömeg a tüntetés végére a kb. az 1500-2000 főt is elérhette. Az érkezőket a bejárat előtt ellentüntetők kis létszámú csoportja várta, akik transzparenseinken a Smer kormányzását kritizálták: „12 éven át loptatok tőlünk” – üzenték Ficónak.

Az első felszólaló Jozef Šimko független parlamenti képviselő, a város polgármestere volt, aki megjegyezte, hogy szimbolikusnak tartja, hogy a szegénység elleni küzdelem világnapján pont itt, Rimaszombatban tüntetnek, hiszen a járás évek óta magas munkanélküliséggel küzd. Šimko üdvözölte Robert Ficót, a Smer elnökét, Andrej Dankót, az SNS vezetőjét és Tomáš Taraba képviselőt, a Život nevű párt elnökét. Šimko felsorolta a város és a szűkebb környék egykor jól működő üzemeit és gyárait, majd elmondta, hogy ezek többsége mára tönkrement és napjainkban a járás lakosainak húsz százalékát szegénység fenyegeti. A polgármester hosszasan kritizálta a kormányt, melyben szerinte senkit nem érdekelnek az elmaradott régiók, ezért a koalíciót lemondásra szólította fel és előrehozott választásokat követelt.

Šimko után Tomáš Taraba, majd Andrej Danko, az SNS elnöke szóltak a tüntetőkhöz. Danko volt az egyetlen, akinek felszólalását negatív előjelű bekiabálás szakította meg: „Ne hazudj!” – kiáltotta neki valaki az első sorokból, mikor beszélni kezdett. Danko erre azzal replikázott, hogy nem hazudik, és ezért van most ellenzékben. Az SNS elnöke kikelt a kormány és Zuzana Čaputová köztársasági elnök ellen, és leszögezte, hogy a Smer és az SNS az új kormány magját fogja alkotni, mely a szemétdombra küldi Matovič garnitúráját.

Danko után a Smer alelnökei, Ľuboš Blaha, Erik Kaliňák és Richard Takáč mondtak beszédet, majd Robert Fico következett. A Smer elnökét vastaps fogata, miközben a közönség azt skandálta, hogy „Éljen Fico!”. Az ünnepelt láthatóan maga sem számított ilyen fogadtatásra, meg is jegyezte, hogy kisebb csoda, hogy másfél évvel a választások után ennyi ember jött el Rimaszombatban a Smer a támogatására. Fico a jelenlegi kormányt a hazugságok, az alkalmatlanság és az áremelés kormányának nevezte és leszögezte, hogy Szlovákiának stabilitásra, a szociális és jogállam visszaállítására van szüksége. „El a kezekkel a bíróságoktól és a kórházaktól” – üzente az ország vezetésének és egy tervet követelt tőlük, melyben leírják, hogyan akarnak harcolni az áremelések ellen. Beszédében naivnak nevezte Zuzana Čaputová köztársasági elnököt és felszólította őt, hogy kérjen bocsánatot a referendum leállításáért, és hogy ne küldje az Alkotmánybíróság elé az új referendum kérdéseit. Beszéde végén elismerte, hogy a Smer is követett el hibákat, de úgy véli, hogy ezekért már megbűnhődtek. A Smer elnökének felszólalását végig támogató bekiabálások és taps kísérték.

Galéria

Ezt követően Juraj Blanár felolvasta Smer memorandumának szövegét. Ebben felszólítják a kormányt, hogy az fejezze be az oltatlanok diszkriminációját, az oltások legyenek önkéntesek és hogy kezdjék meg a járvány következményeinek javítását. Egyben fejezzék be a politikai tisztogatásokat, állítsák le az egészségügyi, bírósági és adóreformokat. Ezt követően a kormány térjen vissza a szociális kérdésekhez és folytasson párbeszédet a szakszervezetekkel, megyékkel, városokkal és településekkel.

A tüntetésen nem történt rendbontás. A résztvevőket a szervezők – az előírásoknak eleget téve – egyszer felszólították a maszkviselésre, de erre hatalmas füttykoncert volt a válasz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?